Megmaradnak az Angliában élő románok jogai a brexit után is

Nagy-Britannia az Európai Uniót hagyja el, nem Európát, és barátja marad Romániának és Európának – mondta szombaton Paul Brummell brit nagykövet Bukarestben.

„Az Európai Uniót elhagyjuk jövő év márciusában, de nem hagyjuk el Európát. Európai ország maradunk, Románia és Európa barátja” – jelentette ki Brummell az Európai Unió Tagállamainak Piaca című, az Európa-nap tiszteletére szervezett rendezvényen.

A brit diplomata megerősítette, hogy az országában élő román állampolgárok jogai nem fognak változni a brexit után, erről tavaly decemberben született megállapodás az Európai Tanáccsal. A megállapodás értelmében azok a román állampolgárok, akik már legalább 5 éve Nagy-Britanniában élnek, megőrizhetik egészségbiztosításukat, munkavállalói jogukat és más szolgáltatásokhoz való hozzáférésüket a szigetország Európai Unióból való távozása után is.

Azok, akik öt évnél kevesebb ideje élnek Nagy-Britanniában, csak az öt év letelte után kapják meg az említett jogokat.

Brummell azt is kifejtette: a brexit után Románia a lakosságszám tekintetében a hatodik helyre lép elő az uniós országok sorában, és meggyőződése, hogy országunk élni is fog ezzel a pozíciójával.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?