Mégis fizethetett a pornószínésznek Donald Trump

Rudy Giuliani egykori New York-i polgármester szerint az amerikai elnök megtérítette ügyvédjének a 130 ezer dollárt, amellyel az megvásárolta Stormy Daniels pornószínész hallgatását.

Giuliani kijelentése ellentmond annak, amit Donald Trump korábban hangoztatott: nem tudott róla, hogy az ügyvédje, Michael Cohen az választás előtt fizetett Stormy Danielsnek, aki azt állítja, hogy egyéjszakás kalandja volt az elnökkel.

Az amerikai elnök ügyvédi csapatához nemrég csatlakozott Giuliani a Fox News amerikai hírcsatornának adott interjúban azt mondta, hogy a kifizetés jogszerű volt, az összeget nem kampánypénzből fedezték, vagyis nem sértették meg a kampányfinanszírozásra vonatkozó törvényeket.

Tévéinterjúját követően Giuliani a Washington Postnak is nyilatkozott, és azt mondta, hogy egyeztetett az elnökkel a visszatérítés nyilvánosságra hozásáról. A volt polgármester szerint a Fox Newson elhangzott állításai nem mondanak ellent Trump korábbi kijelentéseinek.

Az elnök "valószínűleg nem tudott" Cohen lépéséről, amikor az egész megtörtént – idézte Giulianit honlapján a CNN amerikai hírcsatorna.

Michael Cohen a választási kampány idején 130 ezer dollárt utalt át Stephanie Clifford pornószínésznek azért, hogy hallgatásra bírja a Donald Trumppal tizenkét évvel korábban "bonyolított" egyéjszakás kalandjáról. A Stormy Daniels "művésznéven" szereplő nő azonban kitálalt, s arra hivatkozott, hogy a titoktartásra vonatozó egyezség nem érvényes, mert nem szerepel rajta Trump aláírása. A nő további anyagi kártérítésért is pert indított. Cohen elismerte ugyan, hogy átutalta a pénzt a nőnek, de arról nem szólt, hogy miért tette ezt. Az ügyvéd ellen törvénytelen kampányfinanszírozás gyanújával nyomozást indítottak.

Címlapi illusztrációnk forrása: boingboing.net

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?