Politikai menekült lehet Kanadában egy volt magyarországi EP-képviselő

Várhatóan másfél hónapon belül elbírálják Mohácsi Viktória, korábbi SZDSZ-es európai parlamenti képviselő politikai menedékkérelmét Kanadában – tudta meg a Magyar Nemzet az érintettől. A magyarországi jogvédő, aki jelenleg a torontói Roma Közösségi Központ jogi tanácsadással foglalkozó részlegének munkatársa, 2011 végén hagyta el Magyarországot, mert veszélyben érezte magát, írja a lap a szerdai számában.

Mohácsi Viktória tavaly decemberben a CBC kanadai közszolgálati televízióban szólalt meg először nyilvánosan Kanadába távozását követően. Akkor egy félórás, a magyarországi romák helyzetéről szóló műsorban a Kanadai Magyar Hírlap tudósítása szerint azt mondta: „Magyarország nagyon közel van a polgárháborúhoz. De az biztos, hogy a mi népünk áll majd a vesztesek oldalán, mert nincsen pénzünk és nincsenek fegyvereink".Mohacsi Viktoria

A műsorban a saját menedékkérelméről azt mondta: „meg kellett mentenem családomat, ezért vagyok Kanadában". Szerinte akkor került veszélybe, amikor széleskörű rendőrségi vizsgálatot követelt a romagyilkosságok ügyében, miután megtudta, hogy az előző szocialista kormány úgy döntött, eltitkolja a romagyilkosságokkal kapcsolatos információkat. Szerinte a 2008-ban és 2009-ben történtgyilkosságsorozat aktáit azért titkosították 80 évre, hogy ne derüljön fény a támadások politikai és titkosszolgálati vonatkozásaira.

Nem Mohácsi Viktória az egyetlen közéleti szereplő, aki kanadai menedékjogot kért. Tavaly tavasszal Kertész Ákos író kért menekült státuszt, míg 2011 nyarán Kamarás István, aki korábban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes roma főtanácsadója volt, és távozásakor azt mondta: nem akarta a nevét adni a kormány cigányokat megnyomorító intézkedéseihez.

Kimaradt?