A francia elnök Klaus Johannis munkáját dicsérte

Elismerően nyilatkozott Klaus Johannis államfő tevékenységéről Emmanuel Macron francia elnök egy vasárnap közzétett interjúban.

Macron elnöki mandátumának első évéről beszélt a BFMTV-nek, az RMC-nek és a Mediapartnak. Az interjúban szóba került az európai helyzet is, amelynek kapcsán a francia államfő azt mondta: az illiberális demokráciák megerősödése vehető észre a kontinensen. 

„Egyfelől olyan demokráciákat látok, ahol beállt a fáradtság a lakosság körében. Olyan demokráciákat, ahol megszokottá váltak a gyengeségek, az igazságtalanság, az egyenlőtlenségek, a düh” - mondta Macron, hozzátéve, hogy ezekben a társadalmakban eluralkodott a populizmus. 

„Másfelől ott vannak az illiberális demokráciák, ahol azt mondják: Látják, ezek gyenge emberek. Ezért mi nem tiszteljük a demokráciát. Megtámadjuk a bírák függetlenségét” - részletezte a francia államfő, Lengyelországot és Magyarországot hozva fel példaként, hozzátéve, hogy „egyesek Romániában is” ugyanezt kísérlik meg. Macron ennek kapcsán elismerően beszélt Klaus Johannis államfő tevékenységéről, aki a francia elnök szerint „ellenőrzés alatt tartja a dolgokat”. 

Macron úgy fogalmazott: szuverén Európában hisz, amely képes megóvni állampolgárait a veszélyektől. 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?