FRISSÍTVE – Részletek derültek ki az Írországban megvert román kamionos haláláról

FRISSÍTVE: Belehalt sérüléseibe egy romániai nyerges vontató 52 éves sofőrje, akit megvert péntek este egy ír kamionos az írországi Wexfordban. FRISSÍTÉS: Halálát egy fejsérülés okozta.

A hírtelevíziók beszámolói szerint az incidens egy parkolóban történt, a Rosslare nevű kikötő közelében. A romániai sofőr a kikötő felé tartott, amikor valamilyen konfliktusa támadt a forgalomban az ír kamionossal.

Mindkét nyerges vontató megállt a parkolóban. A két sofőr kiszállt, és összeverekedtek. Az ír kamionos agyonütötte a román férfit, aki belehalt a sérüléseibe. Utána visszaült a nyerges vontatójába, s továbbhajtott.

Az ír kamionost az incidens után egy órával elfogták és letartóztatták a rendőrök.

FRISSÍTÉS: Az írországi sajtó szemtanúkra hivatkozva azt írja, hogy verekedés közben a román sofőr hirtelen hanyatt esett, és beverte a fejét a betonba. A másik kamionos erre járművébe ült, és kihajtott a kikötőből, sorsára hagyva a sérültet. Az elmenekült sofőrt a kikötőtől nem messze fogták el. A helyi rendőrkapitányságra szállították, kikérdezték, majd előzetes letartóztatásba helyezték.

Wexford tanácsosa, Ger Carthy részvétét fejezte ki az elhunyt családjának. "Aggasztó, hogy ilyesmi történt ebben a közösségben" - jelentette ki.

 

 

 

 

 

 

Kimaradt?