Újságírókat ítéltek életfogytiglanira a 2016-os törökországi puccskísérlet miatt

Súlyosbított életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt pénteken egy isztambuli bíróság hat újságírót, mert az ítélet szerint előre tudtak a 2016-os puccskísérletről, és hatalomátvételre szólítottak fel - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Az elítéltek között három közismert név is szerepel: Nazli Ilicak, Ahmet Altan és testvére, Mehmet Altan.

A per hét érintettjéből a hat fogva tartottat az alkotmányos rend megdöntésének kísérletében találták bűnösnek, a hetedik vádlottat felmentették.

Ilicak és az Altan testvérek a július 15-ei puccskísérlet előtti napon egy közös televíziós műsorban állítólag "tudatalatti" üzeneteket küldtek a nézőknek, utalásokat tettek a küszöbönálló puccskísérletre. Ilicak a Can Erzincan TV adásában akkor például úgy fogalmazott: "kivezetjük Törökországot ebből a sötétségből. [...] Ha mindannyian csendben ülünk és tehetetlennek érezzük magunkat, akkor nem érhetjük el a célt."

A 73 éves Nazli Ilicakot 2013-ban pont azért bocsátották el a Sabah című legfőbb kormánypárti napilaptól, mert bírálta a korrupciós botrányban érintett minisztereket. Ilicak az 1980-as katonai puccs után egy ideig börtönben ült. Az 1999-es választásokon az Erény Pártja parlamenti képviselője lett. Miután a politikai tömörülést 2001-ben feloszlatták, Ilicakot öt évre eltiltották a közélettől. Az újságírónő a Sabah mellett a Hürriyet, a Yeni Safak, a Takvim és a Bugün című napilapok munkatársa is volt. A puccskísérlet után két héttel, 2016. július végén tartóztatták le.

A 65 éves Mehmet Altan publicista, egyetemi oktató és több politikai témájú könyv szerzője. Testvére, a 67 éves Ahmet Altan regényíró, valamint volt alapítója és főszerkesztője a Taraf című betiltott ellenzéki napilapnak. Őket 2016 szeptemberében helyezték előzetes letartóztatásba.

A török alkotmánybíróság egy idén januári határozata jogsértésre hivatkozva elrendelte Mehmet Altan szabadlábra helyezését, de néhány órával később az illetékes török büntető törvényszék ismét megvizsgálta az ügyét, és úgy döntött, továbbra is fenntartja vizsgálati őrizetet, és Altan rács mögött maradt. Testvére, Ahmet Altan a pénteki ítélethirdetés előtt, az utolsó szó jogán azt mondta, hogy életében nagyon sokszor fogták már perbe, de a bíróság most először követett el alkotmányellenes bűncselekményt.

Ankara az Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózatot teszi felelőssé a puccskísérletért, és terrorszervezetnek nyilvánította a mozgalmat.

Recep Tayyip Erdogan török államfő a közelmúltban kijelentette, hogy a terrorizmus "nem magától terem", "kertészei" a vezércikkírók, véleményvezérek. "Ezek a kertészek azok, akiket az emberek gondolkodónak tekintenek. Az újságjaikban megjelenő vezércikkeikkel öntöznek. Egy napon pedig terroristaként jelennek meg az ember előtt" - fogalmazott Erdogan.

A Török Újságírók Egyesületének (TGS) február 16-ai adatai szerint jelenleg 150 újságírót tartanak fogva Törökország börtöneiben. A puccskísérlet óta tartó rendkívüli állapot keretében egyúttal száznál is több médiaintézményt bezártak. A Riporterek Határok Nélkül (RSF) sajtószabadságról készített rangsorában 180 ország között Törökország a 155. helyen áll. A hatalomátvételi kísérlet utáni indult perekben katonákra szabtak már ki életfogytiglani szabadságvesztést, de újságírókra eddig még nem.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?