Nagyot kamuzott, majd lemondott Hollandia külügyminisztere

Lemondott tisztségéről Halbe Zijlstra holland külügyminiszter kedden, miután komoly belpolitikai botrányt okozott, hogy elismerte, nem volt igaz az a kijelentése, miszerint 2006-ban részt vett egy Vlagyimir Putyin orosz elnök részvételével tartott találkozón.

Zijlstra hétfőn ismerte el, hogy korábban hazudott, és nem volt jelen személyesen a kérdéses találkozón, amelyen korábbi állítása szerint Putyin az Oroszországot, Fehéroroszországot, Ukrajnát és a balti államokat magában foglaló, úgynevezett "Nagy-Oroszország" létrehozásáról szóló terveiről beszélt. A volt miniszter azt közölte, hogy mindössze másodkézből hallott a fenyegető kijelentésről.

"Nem látok most más lehetőséget, mint hogy benyújtsam a lemondásomat. Hollandia olyan minisztert érdemel, aki felette áll minden kételynek" - mondta a liberális-konzervatív politikus megrendülten a hágai parlament ülésén. Hozzátette, a történtek olyan mértékben aláásták hitelességét, hogy feladatainak ellátása lehetetlenné vált.

A botrány kirobbanása miatt az ellenzék a tárcavezető lemondására szólított fel, a kormánypártok azonban kiálltak mellette, noha beleegyeztek, hogy kedd délutánra rendkívüli parlamenti ülést hívjanak össze, amelyen Zijlstra válaszolhat a képviselők kérdéseire.

Oroszország hollandiai nagykövetsége álhírnek nevezte az orosz terjeszkedési szándékról szóló híreszteléseket. Halbe Zijlstrának eközben este hivatalos látogatásra kellett volna indulnia Moszkvába, hogy találkozzon orosz kollégájával, Szergej Lavrovval.

Kapcsolódók

Kimaradt?