Törökországban elbocsátott közalkalmazottakat vettek vissza, de újabbakat rúgtak ki

Visszavettek munkahelyére 1823, korábban elbocsátott közalkalmazottat Törökországban egy pénteken megjelent törvényerejű rendelet értelmében - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Az érintetteket a 2016. július 15-ei puccskísérlet után bevezetett rendkívüli állapot keretében azért küldték el állásaikból, mert állítólag felhasználói voltak annak a Bylock nevű titkosított üzenetküldő programnak, amelyen keresztül Ankara szerint az összeesküvést is szervezték.A beszámoló szerint ugyanakkor 262 állami dolgozót menesztettek munkahelyéről, amiért közvetlenül vagy közvetve, de a nemzetbiztonságot veszélyeztető módon kapcsolatban állt a puccskísérletért felelőssé tett, az Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi mozgalommal. 214 embert a közigazgatásból, 48-at pedig a haderőtől bocsátottak el pénteken.

Akiket kirúgnak, nem dolgozhatnak többé állami intézményben, a munkájukhoz köthető esetleges engedélyeiket bevonják, továbbá szolgálati lakásukból 15 napon kiköltöztetik őket, és érvénytelenítik útlevelüket.

Az újabb törvényerejű rendelettel a dél-törökországi Hatay tartományban egy televíziós és egy rádiós csatornát is bezártak terrorpropagandára hivatkozva. Az állam a két sajtóorgánum mindennemű tulajdonát lefoglalja.

A török kormány a 2016-os puccskísérlet óta egyebek mellett törvényerejű rendeletekkel irányítja az országot. Másfél év alatt legalább 111 ezer állami alkalmazottat bocsátottak el munkaköréből, száznál is több médiaintézményt pedig bezártak.

Bekir Bozdag török kormányszóvivő a hétfői kormányülés utáni sajtótájékoztatóján bejelentette: újabb három hónappal, immár hatodszor is meghosszabbítja majd Törökország január 19. után a rendkívüli állapotot.

Kapcsolódók

Kimaradt?