Ferenc pápa: ne fojtsuk el a bevándorlók béke iránti várakozásait

Békés jövőt kívánt mindenkinek, köztük a bevándorlóknak és a menekülteknek is 2018-ra Ferenc pápa. A bevándorlókról szólva, akik „készek életüket is kockáztatni”, hogy biztosítsák ezt a békés jövőt, „amely mindnyájunk joga”, a katolikus egyházfő újév napi szentmiséjén azt mondta, ne oltsuk ki a reményt a szívükben, ne fojtsuk el a béke iránti várakozásukat – írja az MTI.

A Szent Péter bazilikában és a téren esőben összegyűlt negyvenezer hívő előtt Ferenc pápa békés újesztendőt kívánt mindenkinek, emlékeztetve, hogy az év első napján ünneplik a béke világnapját is.

Az elmúlt években bevándorlók százezrei keltek át a Földközi-tengeren Észak-Afrikából embercsempészek életveszélyes járművein. A pápa 2017-ben ellátogatott Mianmarba és Bangladesbe is, ahol a muszlim rohingja menekültek sorsa állt zarándokútja központjában, és bírálta Donald Trump amerikai elnök szándékát, hogy falat emel a mexikói határon a bevándorlók távol tartására.

Hétfői szentbeszédében Ferenc pápa hangsúlyozta: mindenkinek gondoskodnia kell a lelkéről, egy percnyi csendet tartva minden nap, „hogy megőrizze a szabadságát a fogyasztói szemlélet banalitásának pusztításától, a kufárok harsogásától, az üres szavak áradatától, az üres fecsegések és hangos kiáltozások elborító hullámaitól”.

Egy novemberben kiadott üzenetében a pápa hangsúlyozta: aki a menekültekkel riogat, erőszakot és fajgyűlöletet terjeszt. Elismerte, hogy a bevándorlók jelenléte valós problémákat jelenthet egy országban, de arra szólított fel, hogy találjanak gyakorlati módokat az újonnan jövők befogadására.

Hétfőn leszögezte: „fontos, hogy mindenki, a civil intézmények, közöttük az oktatási, az egészségügyi és egyházi szervezetek békés jövőt biztosítsanak a menekülteknek, a bevándorlóknak, mindenkinek”.

Kapcsolódók

Kimaradt?