Az EU elítélte Navalnij kizárását az orosz elnökválasztásról

Az Európai Unió elítélte, hogy az orosz választási bizottság eltiltotta az ellenzék vezéralakjának számító Alekszej Navalnijt az indulástól a jövő évi elnökválasztáson.Fotó: AFP/Getty Images

Az illetékes hatóságok döntése miatt „komolyan kétségbe vonható a politikai pluralizmus Oroszországban, valamint a következő évben esedékes választások demokratikus jellege" – közölte Maja Kocijancic uniós külügyi szóvivő. A tisztségviselő felszólította Moszkvát arra, hogy az átláthatóság jegyében hívja meg a választásra az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőit. 

A szóvivő emlékeztetett arra, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint Navalnijnak csorbultak jogai a tisztességes eljáráshoz, amikor 2013-ban perbe fogták, majd közpénzek elsikkasztása miatt elítélték. „Nem szabadna valakit politikailag motivált vádak miatt eltiltani a részvételtől" – írta Kocijancic.

A központi választási bizottság hétfőn elutasította Navalnij felvételét a 2018-as elnökválasztás jelöltjei közé azzal az indokkal, hogy az ellenzéki politikust súlyos bűncselekmény miatt elítélték. A bizottság 13 tagjából 12-en támogatták a határozatot, egy fő pedig tartózkodott. Navalnij azt mondta, hogy minden lehetséges fórumon, így az alkotmánybíróságnál is fellebbezni fog a döntés ellen. A politikus egyúttal a március 18-ra kitűzött elnökválasztás bojkottjára szólította fel híveit – írta az MTI.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?