Élelmiszerek megmérgezésével fenyegetett egy görög zöld csoport

Három termékcsoportot elővigyázatosságból kivontak kedden a forgalomból Athén és Szaloniki üzleteiben a görög élelmiszerfelügyelet utasítására, mert a Zöld nemezis nevű környezetvédő anarchista csoport élelmiszerek megmérgezésével fenyegetett.

A csoportosulás azzal fenyegetőzött, hogy sósavval mérgezi meg két görög vállalat termékeit, pontosabban a kólásüvegeket, a friss tejet és a baromfi felvágottakat. A cégek már elkezdték a szóban forgó áruk visszahívását.

A csoport interneten ismertetett közleménye szerint így akarnak tiltakozni "az állatok leölése és az ünnepnapok mértéktelen fogyasztása ellen".

Ez nem az első alkalom, hogy a csoport ilyesmivel fenyegetőzik, már tavaly karácsony táján is le kellett venni az áruházak polcairól négy vállalat termékeit. Akkor a Zöld nemezis bejelentette, hogy klórral és sósavval mérgezte meg a Coca-Cola, a Nestlé, az Unilever és a görög Delta konszern egyes termékeit, és Athén és környékén december 22-e és január 5-e között elhelyezi őket az áruházakban. Hasonló akcióval már 2013-ban is felhívták magukra a figyelmet.

Kimaradt?