Tárgyalni hívta a szociáldemokratákat Merkel

Angela Merkel a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökségi ülése után tartott berlini tájékoztatóján kiemelte, hogy a CDU és a CSU hajlandó "komoly, elkötelezett és tisztességes" tárgyalásra a szociáldemokratákkal a 2013-ban kezdett kormányzás folytatásáról, éppen úgy, ahogy eddig a liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP) és a Zöldekkel tárgyaltak a kormányzati együttműködésről.

Mint mondta, Németországnak stabil kormányra van szüksége. Az Európai Unió előtti kihívások megválaszolásához és a nagy nemzetközi válságok megoldásához is elengedhetetlen, hogy Németország megőrizze cselekvőképességét – hangsúlyozta. "Stabilitást kell teremtenünk, az emberek ezt várják tőlünk" – mondta a kancellár. Hozzátette, hogy a CDU/CSU számára a tárgyalások alapja a pártszövetség közös választási programja.

Előzőleg a CDU vezetősége vasárnapi és hétfői tanácskozásán egyhangúlag állást foglalt amellett, hogy a kisebbségi kormányzás és az előrehozott választás elkerülése érdekében meg kell próbálni megegyezni a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) a közös kormányzás folytatásáról. Vezető CDU-s politikusok hétfői nyilatkozatai alapján a pártban azzal számolnak, hogy januárban kezdődnek majd a hivatalos tárgyalások.

Az újabb nagykoalícióhoz vezető folyamat első állomása csütörtökön lehet, amikor Frank-Walter Steinmeier államfő együttes megbeszélést tart a három párt elnökével. A második állomás az SPD december 7-én kezdődő háromnapos kongresszusa lehet, amelyen a párt várhatóan döntést hoz a kormányzati együttműködés lehetőségeinek feltárásáról szóló úgynevezett szondázó, puhatolózó tárgyalások megkezdéséről.

Azonban Martin Schulz, az SPD vezetője hétfőn Berlinben a párt elnökségének ülése után tartott tájékoztatóján hangsúlyozta, hogy minden lehetőség nyitva van még, és a megbeszélések nem feltétlenül vezetnek egy újabb CDU/CSU-SPD kormány megalakításához. Mint mondta, számos formája lehet az együttműködésnek, és ezek közül csak egy a közös kormányzás.

Az SPD nem zárja ki a nagykoalíció folytatását, de nem is kötelezi el magát mellette, mert az ország kormányzásában sokféle "modellt" el lehet képzelni – mondta Martin Schulz.

Kiemelte, hogy a szociáldemokraták megfontoltan kívánnak előrehaladni, minden lépés után értékelik a helyzetet. Így az elnökség pénteken megint ülésezik majd, hogy megvitassák az államfő és a pártelnökök csütörtöki találkozójának eredményeit.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?