Rendőrségi akciókkal lépnek fel az iszlamisták ellen Pakisztánban

A pakisztáni rendőrség szombaton elkezdte felszámolni azt az ülősztrájkot, amellyel egy iszlamista párt támogatói csaknem három hete elbarikádozták a Rawalpindiből a fővárosba, Iszlámábádba vezető főutat.

A rendőrök könnygázt és vízágyúkat vetettek be a több ezer tüntetővel szemben.

A Tehrík-i-Labaik Ja Raszúl Allah párt hívei azért tüntetnek, hogy mondjon le Záhid Hamíd igazságügyi miniszter, mert szerintük istenkáromlást követett el. "Jól döntött a kormány, hogy akciót indított ezek ellen a tiltakozók ellen, legalább így az utak szabadok lesznek. A helybelieknek gondot okozott ez, néhány beteg meghalt amiatt, hogy a tüntetők elbarikádozták az utat. A közösségi közlekedés blokkolása is nehézséget okozott nekünk" – mesélte egy férfi.

Az összecsapásokban egy rendőr meghalt, több mint ötvenen megsebesültek. Több tucatnyi tüntetőt őrizetbe vettek.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?