Először vesz részt román csendőrnő ENSZ-misszióban

Először vesz részt nemzetközi ENSZ-misszióban román csendőrnő - közölte a Román Csendőrség. Carmen Claudia Popescu alezredes két másik tiszttel, Cristian Filip és Virgiliu Beşca őrnagyokkal egyéves küldetésbe indul az ENSZ közép-afrikai köztársaságbeli békefenntartó missziója (MINUSCA) keretében. 

A Román Csendőrség pénteken arról tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget, hogy az említett három tisztet egy 2016 júniusában megtartott tesztelés eredményeként választották ki, amely során idegennyelv-tudásukat, autóvezetési és fegyverhasználati képességeiket mérték fel.

Mindhárom tiszt első ilyen típusú küldetésére indul. Feladatuk a civil lakosság védelme, a politikai tranzíciós folyamatok támogatása, az állami hatalom megszilárdításában való segítségnyújtás, a Közép-Afrikai Köztársaság területi egységének megőrzése és emberi jogvédelem lesz. 

A Román Csendőrségnek jelenleg 25 tagja szolgál 12 különböző nemzetközi misszióban - teszi hozzá az intézmény közleménye. 

Kimaradt?