A német államfő magához rendelte a Jamaica-koalíció vezetőit

Együttes tárgyalást tart Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnök a jövő héten a nagykoalíciós pártok vezetőivel, Angela Merkellel, Horst Seehoferrel és Martin Schulzcal - közölte pénteken az államfői hivatal.

A közlemény szerint Frank-Walter Steinmeier az egyes pártok vezetőivel külön-külön folytatott tárgyalások után megállapodott egy közös megbeszélésről a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a Keresztényszociális Unió (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökével, hogy megvitassák a CDU/CSU pártszövetség, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) és a Zöldek koalíciós egyeztetéseinek leállásával kialakult helyzetet. A találkozó pontos időpontját később adják meg. 

A kezdeményezés arra utalhat, hogy előrehozott választások elkerülésére törekvő szövetségi elnök megpróbálhatja rávenni a 2013 óta kormányzó nagykoalíció vezetőit az együttműködés folytatására. A pártok színe (CDU/CSU: fekete, FDP: sárga, Zöldek: zöld) alapján Jamaica-koalíciónak nevezett kormány megalakításáról több mint négy hétig folytatott tárgyalás hétfő hajnalban fulladt kudarcba, mert az FDP kiszállt a hivatalos koalíciós tárgyalások megkezdésének lehetőségéről szóló előzetes egyeztetési folyamatból. Arra hivatkoztak, hogy a több mint egy hónapig folytatott megbeszéléseken nem alakult ki elég bizalom és közös programpont Németország megújításához.

Angela Merkel, a CDU elnöke már hétfőn jelezte, hogy készen áll tárgyalni az SPD-vel a kormányzás folytatásáról. Akkor a szociáldemokraták még elutasították az újabb nagykoalíciót, de péntek hajnalban - miután Martin Schulz elnök tárgyalt Frank-Walter Steinmeierrel, majd a párt vezetése nyolc órán keresztül tartó vitában értékelte a helyzetet - bejelentették, hogy mégis hajlandóak úgynevezett nyílt végű, azaz nem feltétlenül a kormányzati felelősségvállalásra irányuló megbeszélésekre.

A nagykoalíció leginkább valószínű alternatívája az előrehozott választás. Ezt az államfő mellett a CDU/CSU és az SPD is igyekszik elkerülni.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?