Közzétették az észak-koreai katona szökésének felvételét

Nyilvánosságra hozta az Egyesült Államok vezette ENSZ-parancsnokság azt a felvételt, amelyen egy észak-koreai katona átszökik a világ legszigorúbban őrzött határán még november 13-án.

Akciójának szinte minden pillanatát rögzítették a kamerák. A felvételeken az látható, amint a szökevény nagy sebességgel megállás nélkül végighajt egy ellenőrzőponton Panmunjomnál, miközben riadtan szalad utána egy észak-koreai katona, aki riadóztatja társait és üldözőbe veszik a szökevényt.

Miután a katona a járművel egy padkának hajt, kiugrik belőle és a fás részen keresztül a dél-koreai határ felé veszi az irányt, miközben legalább negyvenszer rálőnek az észak-koreai katonák, akik alig egy-két méterről tüzelnek a határvonal közvetlen közelében.

A videó tanúsága szerint a dezertőrnek végül sikerül átlépnie a határt, és a hőkamerás felvételekből kivehető, hogy a sebesült katonát végül a dél-koreai határőrök vonszolják el és húzzák biztonságosabb helyre a határfaltól. A katonát ötször el is találták – a karján és a vállán sérült meg –, de túlélte az akciót.

A fegyveres incidensben az északiak megsértették a fegyverszüneti megállapodást, mivel átlőttek és egy kis ideig át is léptek a déli oldalra – közölte az USA vezette ENSZ-parancsnokság szóvivője.

A határ egyébként egy 250 kilométer hosszúságú és 4 kilométer szélességű sáv, ebben található a találkozók lebonyolítására alkalmas – és egyben turistalátványosságként funkcionáló – biztonsági térség, ahol a szökött északi katona szolgált. Szerencsére egyetlenegy turistacsoport sem tartózkodott a területen az incidens során.

Kimaradt?