A szerb elnök a NATO koszovói jelenlétének fenntartását kérte Brüsszelben

A NATO koszovói jelenlétének fenntartását kérte Aleksandar Vucic szerb államfő szerdán Brüsszelben, azt hangoztatva,  hogy az észak-atlanti szövetség csapatainak állomásoztatása hozzájárul a térség békéjének és biztonságának megőrzéséhez.

Sajtótájékoztatóján Vucic elmondta, hogy a Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral folytatott délutáni megbeszélésén azt kérte, hogy ne csökkentsék a katonai szervezet erőinek számát Koszovóban és Metóhiában.

Kijelentette, országa katonailag továbbra is semleges kíván maradni, a NATO-val ugyanakkor folytatni szándékoznak a kölcsönösen előnyös együttműködést. "A NATO kivételesen fontos szerepet játszik a népünk és szent helyeink biztonságának garantálásában" - hangsúlyozta.

Stoltenberg leszögezte: nincs ellentmondás a NATO-val kialakított erős partnerségi viszony között és Szerbia katonai semlegessége között, amelyet a szövetségesek teljes mértékben tiszteletben tartanak. Rámutatott, a NATO és Szerbia közös biztonsági kihívásokkal néznek szembe, a közös munka pedig hasznára lehet Szerbiának és a régió egészének, illetve a NATO-nak is.

A szerb elnök korábban Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselővel is találkozott Brüsszelben. "Egyetértettünk benne, hogy a stabilitás és a béke a legfontosabb Szerbia és az EU számára egyaránt" - emelte ki Vucic, hozzátéve, hogy a főképviselő támogatását fejezte ki a szerb uniós csatlakozási folyamat felgyorsítása iránt.

Mogherini azt közölte, hogy a tárgyaláson érintették a nyugat-balkáni térség helyzetét, és kitértek "a valódi megbékélés és együttműködés szükségességére" is.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?