Puigdemont szerint illegális puccsal távolították el posztjáról

Carles Puigdemont szerint a spanyol állam illegális puccsal távolította el posztjáról. A leváltott katalán elnök erről a Catalunya Radionak adott, Brüsszelben rögzített interjúban nyilatkozott kedden.

„Mindannyian tudjuk, hogy börtönben végezhetjük, ha engedélyezik a kiadatást. Készen állunk erre, ha kiadnak bennünket" - fogalmazott a katalán politikus a beszélgetésben, amelyben részt vett egykori kormánya szintén Brüsszelben tartózkodó négy tagja is.

Mint mondta, ők maguk nem akarták elkerülni a felelősséget, szerinte ezt igazolja, hogy önként mentek el a belga hatóságokhoz, miután Spanyolország kiadta az európai elfogatóparancsot velük szemben.Hangsúlyozta, hogy ügyükben készek elmenni a végsőkig, és a nemzetközi bíróságokhoz fognak fordulni.

Carles Puigdemont bírálta az európai uniós intézményeket, amelyek szerinte "közömbösek" ebben a kérdésben. "Európának nem lehetnek politikai foglyai, nem lehet egy legitim kormány börtönben vagy száműzetésben" - érvelt. Hozzátette: a téma nemzetközi szintre emelése segít azokon a volt kormánytagokon, akik börtönben vannak, és akiknek emberi jogait szerinte megsértik. Megismételte, hogy a katalán függetlenségi pártoknak közösen kellene indulniuk a december 21-i katalán parlamenti választásokon. "Egységesnek kell lennünk a spanyol állam agressziójával szemben" - jegyezte meg.

A katalán választási együttműködések bejelentésének határideje kedden éjfélkor jár le.

A katalán politikusok több mint egy hete tartózkodnak a belga fővárosban, és nem jelentek meg a madridi központi büntetőbíróságon ahova azért kaptak idézést, mert spanyol állami főügyész lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt kezdeményezett büntetőeljárást ellenük.

A spanyol büntető törvénykönyv a zendülést közrend elleni bűncselekményként nevesíti, szemben a magyarral, amely katonai bűncselekményként tartja számon.

A leváltott katalán kormány 14 tagja közül nyolcan előzetes letartóztatásban vannak.

Kapcsolódók

Kimaradt?