Izrael felszámolt egy izraeli területre átnyúló gázai támadó alagutat

Az izraeli hadsereg hétfőn felrobbantott egy, a Gázai övezetből Izrael területére átnyúló, félkész támadó alagutat - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet hétfőn.

Az övezet határvidékén hétfő délután többfelé is látni lehetett a robbantások okozta füstöt, és hallani lehetett zajukat. A környéken élők arról számoltak be, hogy megremegtek a házak falai, és rakétatámadástól tartottak. 

Az enklávé mellett felállították a rövid hatótávolságú rakéták ellen használatos vaskupolarendszer légvédelmi egységeit a még befejezetlen alagút izraeli szakaszának felrobbantása előtt. 

Ronen Manelis, az izraeli hadsereg szóvivője bejelentette, hogy az épülő föld alatti járat az enklávéban található Han Junisz felől a határ közelében lévő Kiszufim kibuc felé tartott. „Olyan technológiát használtunk, amely lehetővé tette megtalálását" - mondta a szóvivő. "Felkészültünk minden forgatókönyvre, de nem áll szándékunkban kiélezni a helyzetet" - tette hozzá.

A felszámolt járat nem jelentett veszélyt a helyi lakosságra, mert egyelőre két kilométerre volt a legközelebbi településtől. Az alagút olyan helyen épült, ahol még nem hozták létre a Gázai övezet határán készülő föld alatti védelmi rendszert, és ahol erre a közeljövőben még nem kerül sor.

Izrael a 2014 nyarán kitört, Erős szikla fedőnevű, 50 napos hadművelet után több méter magas és több tucat méter mélyen a föld alá nyúló, érzékelőkkel felszerelt biztonsági betonfal építésébe kezdett a Gázai övezet köré, amelynek költségét nagyjából kétmilliárd sékelre becsülik. A Gázai övezetet uraló, radikális iszlamista Hamász szervezet tíz évvel ezelőtti hatalomátvétele óta a gázai erőforrások jelentős részét az övezet alatt húzódó alagútrendszer kiépítésére fordította, amelynek egy része Egyiptomba tartó csempészalagút, másik része pedig Izrael területére átnyúló támadó járat.

Kimaradt?