Donald Trump gratulált a kínai elnöknek „rendkívüli felemelkedéséhez”

Donald Trump amerikai elnök telefonon gratulált Hszi Csin-ping kínai elnök "rendkívüli felemelkedéséhez".

Trump Twitter-bejegyzésben tudatta, hogy telefonon beszélt a kínai elnökkel, és a jókívánságok mellett megvitatta vele az észak-koreai válságot és több kereskedelmi kérdést is.

A Kínai Kommunista Párt vezetése szerdán erősítette meg Hszi Csin-pinget újabb öt évre pártfőtitkári tisztségében, s a kongresszus előzőleg a párt alapokmányában rögzítette "a hszi csin-pingi gondolatot", Mao Ce-tung és Teng Hsziao-ping mellé emelve őt a kínai ideológiai kánonban.

"Nagyhatalmú férfi. S én úgy gondolom, nagyon jó ember" - ezt már a Twitter-bejegyzés nyilvánosságra kerülése után nyilatkozta Hszi Csin-pingről az amerikai elnök a Fox televízió egyik műsorában. Hozzátette: "Most majd egyesek talán még Kína királyának is nevezik őt".

Az elnök nagyon jónak minősítette a Hszihez fűződő kapcsolatait, de mivel - mint fogalmazott - "ő Kínát képviseli, én az Egyesült Államokat, így mindig vannak konfliktusok".

Donald Trump november elején - első ázsiai útja alkalmával - találkozik majd Pekingben Hszi Csin-pinggel. Trump "történelminek" és "pozitívnak" nevezte a várható vizitet, amelytől a többi között azt is reméli - mondta -, hogy érdemi előrehaladás történhet Észak-Korea ügyében.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?