Kiűzetése előtt még tömegmészárlást rendezett az Iszlám Állam

Az Iszlám Állam fegyveresei legalább 128 civilt öltek meg a szíriai el-Karjatein városban az elmúlt három hétben.

Ez azelőtt történt, hogy a kormányerők kiűzték őket onnan - közölte hétfőn a szíriai válság fejleményeit nyomon követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű civil szervezet.

A civilek zömét, legalább 83 embert, a város visszafoglalása előtti két napban mészároltak le a dzsihadisták. Holttestek hevernek szanaszét a városban, egyeseket késsel, másokat lőfegyverrel öltek meg. Rami Abdel Rahman, az OSDH igazgatója azt mondta, a dzsihadisták azzal vádolták őket, hogy összejátszottak Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjével. Damaszkuszban egyelőre nem reagáltak az OSDH jelentésére.

A kormányerők szombaton jelentették be, hogy kiűzték a Homsz tartománybeli el-Karjatein településről a terrorszervezet harcosait. A 2011-ben kirobbant konfliktus előtt a 30 ezres lélekszámú el-Karjateinben mintegy ezerfős keresztény közösség élt.

A sivatagos területen fekvő város egykor a muszlimok és keresztények békés együttélésének jelképe volt. Az Iszlám Állam 2015-ben foglalta el el-Karjateint, ahol a szélsőségesek a keresztény templomokat is feldúlták. 2016-ban elvesztették a várost, majd október elején ismét hatalmukba kerítették, de már csak pár napig voltak képesek megtartani.

A több fronton is harcoló Iszlám Állam az utóbbi hónapokban sorra meghátrálásra kényszerült Szíriában és a szomszédos Irakban is. Szíriában már csak egy kisebb sivatagos területet tartanak ellenőrzés alatt Homsz és Deir-ez-Zór tartományban.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?