Pokolgép végzett két török katonával Észak-Irakban

A szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezet pokolgépe két török katonával végzett hétfőn késő este az észak-iraki Záb térségében - közölte a török haderő kedden.

Az Anadolu török állami hírügynökség beszámolója szerint az incidensben további két katona megsebesült, egyikük súlyosan. A detonáció után a török légierő nyolc szeparatistát "ártalmatlanított" a környéken.

Hétfőn korábban ugyanazon a vidéken két másik török katona is meghalt, további három pedig megsérült egy robbantást követő összecsapásban. A török biztonsági erők válaszul nyolc terroristát "semlegesítettek".

A PKK 1984 óta folytat fegyveres felkelést Délkelet-Törökországban a kurd kisebbség által lakott területek függetlenségéért, de a milicisták főhadiszállása az észak-iraki hegyekben található, ahol a török haderő időről időre légicsapásokat hajt végre.

A szakadárok és a török biztonsági erők között két és fél év fegyverszünet után 2015 júliusában újultak ki a harcok az ország délkeleti részében. A Yeni Safak kormányközeli török napilap összesítése alapján azóta legalább 300 civil, a biztonsági erők mintegy 800 tagja és több mint 10 ezer szeparatista halt meg az összecsapásokban. 2016 nyarára a PKK milicistái kiszorultak a régió városaiból, a hadműveletek a térség hegyvidéki területein folytatódnak. A konfliktusban 33 év alatt csaknem 50 ezer ember vesztette életét.

Kimaradt?