Ma sztrájkolnak, holnap államot alapítanak a katalánok?

Általános sztrájk kezdődött kedden reggel Katalóniában válaszul a vasárnapi függetlenségi referendumon történt hatósági erőszakra. A spanyol média úgy tudja, hogy a katalán parlament már szerdai ülésén kikiálthatja a független Katalán Köztársaságot.

A Katalán Kerekasztal két nagygyűlést hívott össze keddre: egyet romániai idő szerint déli 12 órára a Ramon Llul iskolánál, ahol a spanyol rohamrendőrök vasárnap brutálisan megverték a szavazi akaró polgárokat, egyet pedig 19 órára a barcelonai Egyetem térre.

Carles Puigdemont katalán vezető az alkotmánybíróság által felfüggesztett vasárnapi referendum után igen homályosan fogalmazott Katalónia jövőjével kapcsolatban, csupán annyit mondott, hogy a „napokban” kikiáltják a függetlenséget. Bár igen nagy a bizonytalanság, és nehéz kiszámítani a katalán kormány lépéseit, a spanyol sajtóban megjelent információk szerint szerdán, a regionális parlament ülése után kerülhet sor erre.

„Elnyertük a jogot, hogy legyen egy független államunk, köztársaság formájában” – mondta vasárnap késő este Puigdemont a referendum kérdését idézve. Még nem lehetett tudni az eredményeket, ám már akkor sem volt kérdés, hogy az igenek győznek. Hétfő délutánra a szavazatok többségét már összeszámolták, ezek szerint 90 százalék tette le voksát a függetlenség mellett. A részvételi arány 40 százalék volt: 2,26 millió katalán szavazott, kevesebb, mint a 2014-es konzultációvá szelídített referendumon, amelyen 2,3 millióan járultak az urnák elé.

Hétfőn a spanyol rendőrség barcelonia főkapitánysága előtt a déli óráktól gyülekező tömeg názett farkasszemet az állig felfegyverkezett rohamrendőrökkel. A két tábor közé beékelődött a Mossos d'Esquadra, a katalán rendőrség, mindegy védje a két felet a másik provokációjától. 

Bár a függetlenség kikiáltása, és az arra adott spanyol reakció egész Európára hatással lehet, a kontinens vezető országai inkább a hallgatást választották. Belgium, Finnország, Szlovénia és Litvánia azonban elítélte az erőszakot, és dialógust szorgalmaztak a felek között. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?