Lezárult a népszavazás: „Katalónia kiharcolta a függetlenséghez való jogát” (percről percre)

 

Az előzetes eredmények szerint a voksoló katalánok mintegy 90 százaléka szavazott a függetlenségre a spanyol kormány által illegálisnak mondott vasárnapi referendumon, amelynek lebonyolítását a spanyol rohamrendőrök gumilövedékkel és gumibottal is igyekeztek megakadályozni. A sérültek száma estére elérte a 761-et. A Maszol kiküldött munkatársa Barcelonából követi az eseményeket. Urnazárás után a katalán parlament elnöke is nyilatkozott portálunknak. Percről percre.

Olvassa el kiküldött munkatársunk felvezető anyagait, amelyeket a pénteki kampányzáróról és a szombati pizsamapartikról írt.

23:35

Rajoy: nem volt önrendelkezési népszavazás

Ma nem volt önrendelkezési népszavazás Katalóniában - jelentette ki Mariano Rajoy spanyol kormányfő vasárnap esti sajtótájékoztatóján Madridban.

"Megbukott egy folyamat, amely csak arra szolgált, hogy elhintse a megosztottságot, szembeállítsa az állampolgárokat, és nem kívánt helyzeteket provokáljon. Csak arra szolgált, hogy súlyos kárt okozzon az együttélésnek, amit minél előbb el kell kezdenünk helyrehozni" - fogalmazott a politikus. Bejelentette: kezdeményezi, hogy a spanyol parlament pártjaival közösen értékeljék a helyzetet.

23:31

A sérültek száma 761-re nőtt, három embert vettek őrizetbe

A katalán egészségügyi minisztérium adatai szerint 761 ember sérült meg, többségük könnyebben, de ketten súlyos állapotban kerültek kórházba. Csak Barcelonában 335 sérült volt. A madridi belügyminisztérium szerint 13 spanyol rendőr sérült meg napközben.

A katalán vezetés két órával a szavazás 9 órai kezdete után bejelentette, hogy a spanyol rendőrség fellépése ellenére a szavazóhelyek 73 százaléka ki tudott nyitni. A spanyol belügyminiszter azt mondta, hogy 92-t zártak be a 2300 szavazóhelyiség közül, három embert vettek őrizetbe. A katalán vezetés szerint 319 szavazóhelyiséget zárattak be erővel a rendőrök. (MTI)

23:14

A Maszolnak nyilatkozott a katalán parlament elnöke

Carme Forcadell, a katalán parlament elnöke pár perccel az urnazárás előtt érkezett meg a Cervantes iskolába, ahol sorra járta az asztalokat, és személyesen megköszönte a szavazóbiztosok munkáját. A Maszol munkatársának kérdésére is válaszolt.

- Az egész világ szeme ma Katalónián volt, mit gondol, hogyan vizsgázott a katalán nép?

- Büszke vagyok a katalán népre, mert megvédte a demokráciát, megvédte a szavazókörzeteket. Megmutatták, hogy szabad, független állam akarunk lenni, megmutatták, hogy mi akarunk dönteni a jövőnkről. A spanyol kormánynak pedig el kell számolnia a világ előtt azzal az erőszakkal, ami ma Katalóniában megtörtént. Az egész az ő felelőségük.

22:19

Már számolják a szavazatokat

Munkatársunk jelentése szerint elkezdődött a szavazatszámlálás. Az urnák román idő szerint 21 órakor zártak, eltekintve azoktól a szavazóhelyiségektől, ahol még hosszú sorok kígyóznak.

22:11

További atrocitásokra számítanak

Továbbra is terjed a hír a függetlenségpárti katalánok között, hogy a spanyol csendőrség (Guardia Civil) urnazárás után megpróbálja elvenni a szavazólapokat annak érdekében, hogy érvénytelen legyen a népszavazás. Mint korábban írtuk, a nap folyamán a katalán rendőrség több helyütt megpróbálta megvédeni a függetlenségpárti katalán szavazókat a spanyol csendőröktől, akár fizikai összetűzés árán is. A spanyolok várhatóan bírósági vizsgálatot indítanak a katalán rendőrség ebben érintett tagjai ellen.

20:50

Közel félezer sérült van

Katalán hatósági közlések szerint 465-en megsérültek a rendőrökkel történt összecsapásokban a katalán függetlenségi népszavazáskor. (Index)

20:15

Európai Bizottság: jogszerűtlen volt a katalán népszavazás

A spanyol alkotmány alapján a katalán népszavazás jogszerűtlen volt. Amennyiben a referendum az ország alkotmánya szerint zajlott volna, akkor az azt jelentené, hogy a terület az Európai Unión kívülre kerülne - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke hétfőn.Juncker hangsúlyozta, hogy a Katalónia elszakadásáról szóló, vasárnap tartott népszavazás Spanyolország belső ügye, amelyet Madridnak az ország alkotmányos rendjével összhangban kell kezelnie. Hozzátette, hogy az uniós bizottság a jogi helyzetnek megfelelően alakítja ki álláspontját. Az ügy tisztán jogi vonatkozásain túl a bizottság úgy véli, hogy az egységre és a stabilitásra kell törekedni, nem pedig a megosztottságra és a széttöredezettségre - hangsúlyozta.

19:58

Cseh EP-képviselők bírálták a spanyol kormány fellépését

Elfogadhatatlannak minősítette több cseh európai parlamenti képviselő a spanyol kormány kemény fellépését a katalán népszavazás ellen. Úgy vélik, hogy az üggyel az Európai Parlamentnek is foglalkoznia kellene. Václav Klaus volt államfő brutálisnak és felháborítónak minősítette Madrid beavatkozását Katalóniában. 

"A spanyol kormány lábon lőtte magát. A módszerek, amelyeket a fennálló alkotmányos rend támogatása érdekében alkalmazott, brutálisak és eltúlzottak" - mondta Pavel Svoboda kereszténydemokrata EP-képviselő a közszolgálati televízió vasárnapi vitaműsorában. 

"Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy bármelyik kormány visszaéljen a fegyveres erőkkel, erőszakot és repressziót alkalmazzon azok ellen, akik szabadon szeretnék kinyilvánítani véleményüket"- jelentette ki Václav Klaus szintén a televízióban. Klaus emlékeztetett: az Európai Bizottság az utóbbi időben több alkalommal is bírálta Lengyelországot és Magyarországot "az európai jogok és az úgynevezett európai értékek be nem tartásáért, és ezért szankciókkal fenyegette meg ezeket az országokat". "Követeljük az Európai Bizottságtól, hogy hasonló módon ítélje el a spanyol kormányt antidemokratikus és teljesen elfogadhatatlan eljárásáért" - szögezte le Klaus. 

19:53

Az RMDSZ elítéli az erőszakot

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elítélte a katalán függetlenségi népszavazás napján tapasztalt erőszakot. Az erdélyi magyarság parlamenti képviseletét ellátó szervezet hétfőn közreadott állásfoglalásában leszögezte: sem az aránytalan rendőri túlkapás, sem más erőszakos cselekedet soha nem vezethet semmi jóra.

19:46

A Barca 3-0-ra legyőzte a Las Palmast

Gólnélküli első félidő után az FC Barcelona csapata Busquets és Messi találataival 3-0-ra legyzőte a Las Palmast. Továbbra sem tudjuk megszokni az üres stadion látványát. :-)

19:30

Erre a brutalitásra mi lehet a magyarázat?

Egyre több olyan felvétel kerül fel az internetre, amelyet nézve kinyílik az ember zsebében a bicska. Az alábbi képsorokon  a rohamrendőrök brutalitását semmi sem tudja megmagyarázni.

19:07

A román külügyminiszter tárgyalásos megoldást szorgalmaz

A spanyol alkotmányt tiszteletben tartó tárgyalásos megoldást szorgalmazott Teodor Meleșcanu román külügyminiszter hétfőn az előző napi katalóniai népszavazás nyomán kialakult feszült helyzetre. Újságírói kérdésre válaszolva tért ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel közösen tartott sajtóértekezletén a madridi tiltás ellenére megszervezett katalán függetlenségi népszavazásra, amelyet a spanyol hatóságok rendőri erővel próbáltak megakadályozni.

"Még nincs hivatalos álláspontunk, elviekben amellett vagyunk, hogy párbeszédre van szükség Katalónia helyzetének megoldása érdekében. Minden ehhez hasonló kezdeményezésnek az alkotmány és a vállalt kötelezettségek betartásával kell zajlania, az érintett közösség és az államok kormányai közötti párbeszéd útján kell megoldást találni. Spanyolország stratégiai partnerünk, és reméljük, hogy mihamarabb megoldást találnak erre a problémára" - idézte Meleșcanut az Agerpres hírügynökség. Szijjártó Péterhez hasonlóan a román külügyminiszter is azt mondta, hogy ez Spanyolország belügye. 

18:35

A katalánok szerint aránytalan volt a hatósági fellépés

"Felelősnek tartjuk Mariano Rajoy spanyol miniszterelnököt és Juan Ignacio Zoido spanyol belügyminisztert a Katalóniában történtek miatt" - jelentette ki Jordi Turull katalán kormányszóvivő Barcelonában, aki szerint a spanyol rendőrök és csendőrök fellépése nem felel meg az arányosság elvének.

Adataik szerint 337 ember sérült meg a rendőri akciókban, amelyekkel igyekeztek megakadályozni az alkotmánybíróság által felfüggesztett önrendelkezési népszavazást. Arra kérte a sérülteket, hogy tegyenek feljelentést.

A spanyol belügyminisztérium tájékoztatása szerint kilenc rendőr és két csendőr szenvedett sérülést az összecsapásokban, amelyek nemcsak Barcelonában zajlottak, hanem más városokban, például Tarragonában és Lleidában is. A belügyminisztérium egy videofelvételt is közzétett, amelyen az látszik, hogy a csendőröket dobálja egy mintegy húsz főből álló csoport. Barcelona belvárosában egy ponton a referendum védelmezőinek csoportja barikádot is emelt, amelyhez egy építkezésen hagyott anyagokat, egyebek mellett cementes zsákokat használt fel.

Jordi Turull sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy a katalán kormány információi szerint a szavazásra kijelölt iskolák 96 százalékában lehet voksolni és újságírói kérdésre a választási részvételt 50 százalékosnak mondta. A katalán vezetés szerint a voksolás eredménye jelen körülmények között is érvényes lesz.

18:30

A katalán elnök a spanyol rendőrök kivonását követeli

A népszavazás miatt átvezényelt spanyol rendőrök és csendőrök kivonását követeli Katalóniából a katalán elnök. Carles Puigdemont a katalán kormány hétfői ülését követő nemzetközi sajtótájékoztatón bejelentette: bizottságot hoznak létre, hogy kivizsgálják a vasárnapi erőszakos cselekményeket, amelyeket egyúttal az alapvető emberi jogok megsértésének minősített.

A bizottságban a független szakértők és a kormány jogászai kapnak majd helyet - tette hozzá. A politikus kitért rá, hogy gyakorlatilag a spanyol és katalán kormánynak "semmilyen" kapcsolata nincs, és nemzetközi közvetítést sürgetett. Véleménye szerint az Európai Uniónak kellene "pártfogolni" ezt a folyamatot, mint mondta, az EU nem nézhet félre azzal kapcsolatban, hogy mi történik a területén.

Carles Puigdemont beszélt arról, hogy nem akar "traumatikus szakítást" Spanyolországgal, és hétfőn nem lesznek még meg a végleges hivatalos adatok, de ha azok megérkeznek érvényesíteni kell a népszavazási törvényt. (A jogszabály 48 órát ad a katalán parlamentnek a függetlenség kinyilvánítására. A spanyol alkotmány ezt is felfüggesztette).

18:08

Az utolsó fotónk Barcelonából

Tudósítónk utolsó fotóját mutatjuk a helyszínről, mostanáig követhette élőben az eseményeket.

17:54

Mégis lejátsszák a Barcelona-Las Palmas mérkőzést, de zárt kapuk mögött

Zárt kapuk mögött, de mégis lejátsszák az FC Barcelona-Las Palmas spanyol elsőosztályú mérkőzést. A katalán klub első fázisban - tekintettel a városban és atartományban történtekre - az összecsapás elhalasztását kérte, viszont ebbe nem egyezett bele a Liga.

A Camp Nou előtt várakozó stöbb tízezer szurkoló óriási felhábodással fogadta a döntést.

A mérkőzést a meghívottak és az akkreditált újságírók - közöttük a Maszol kiküldött munkatársa is - tekinthetik meg a helyszínen.

A 98 ezer férőhelyes létesítmény nagyon furcsa hangulatot áraszt, hallani lehet, ahogy Messi kéri a labdát. 

 

17:52

"Ez történik a 21. század demokratikus Európájában... nem értem"

Munkatársunk interjút készített egy helybélivel, aki a rendőrségi attrocitásokról úgy fogalmazott: "ez történik a 21. század demokratikus Európájában... nem értem". Elmesélte, hetven éves édesanyjával hajnali 5-kor keltek, hogy szavazhassanak. Kedden általános sztrájkra készülnek, békés tüntetésre – mondta el a fiatal. 

A kezdeti 20 fős társaság ezresre dagadt a Mossos előbb egy sávon majd mindkettőn lezárta a Via Laietanát. 

17:31

Spanyol kormány: nem történt népszavazás, sem ahhoz hasonló

Nem történt népszavazás, sem ahhoz hasonló - jelentette ki Soraya Sáenz de Santamaría spanyol miniszterelnök-helyettes vasárnapi sajtótájékoztatóján Madridban, értékelve a Katalóniában zajló eseményeket. Hangsúlyozta, hogy a biztonsági erők teljesítették az igazságszolgáltatás rendelkezéseit, és "arányosan cselekedtek". Ennek a "bohózatnak" a folytatása nem vezet sehova - mondta és felszólította a katalán vezetést annak "azonnali" befejezésére.

17:29

Katalán kormány: 337 ember sérült meg

A katalán kormány adatai szerint 337 ember sérült meg vasárnap délutánig a rendőri akciókban, amelyekkel igyekeztek megakadályozni az alkotmánybíróság által felfüggesztett önrendelkezési népszavazást Katalóniában. "Felelősnek tartjuk Mariano Rajoy spanyol miniszterelnököt és Juan Ignacio Zoido spanyol belügyminisztert a Katalóniában történtek miatt" - jelentette ki Jordi Turull katalán kormányszóvivő, aki szerint a spanyol rendőrök és csendőrök fellépése nem felel meg az arányosság elvének. Turull arra kérte a sérülteket, hogy tegyenek feljelentést. (MTI)

17:09

Könnygázas puskákat hoztak a rendőrök

A spanyol rendőrség barcelonai főkapitánysága előtt már könnygázas puskákkal felszerelkezett rendőrök jelentek meg.

17:06

Elhalasztják a Las Palmas elleni mérkőzést

Az FC Barcelona bejelentette, hogy a népszavazáson történtek miatt elhalasztja a Las Palmas elleni mérkőzést. A Camp Nou stadionnál ezrek várják Messiéket.

 

16:40

„Kifelé a megszállókkal!”

Spontán tüntetés alakult ki a spanyol rendőrség barcelonai főkapitánysága előtt.

Kifelé a megszálló erőkkel - spontán tüntetés a spanyol rendőrség barcelonai főkapitánysága előtt

Posted by Maszol.ro on Monday, October 2, 2017

 

16:37

Több spanyol városban tüntettek a spanyolok egysége mellett

Zaragozában a helyi rendőrség adatai szerint mintegy hatezer ember vonult utcára spanyol zászlókat lobogtatva, és azt kiabálva: "Spanyolország az Katalónia, Katalónia az Spanyolország". A résztvevők követelték a katalán függetlenségi politikusok bebörtönzését, és tiltakozásukat fejezték ki amiatt is, hogy vannak olyan spanyolok, akik nem tudják spanyol nyelven taníttatni a gyerekeiket Spanyolország egyik régiójában. (Katalóniában az oktatás fő nyelve a katalán, de a szülők igényt tarthatnak emellett részleges spanyol nyelvű képzésre.)

Spanyolország fővárosában százak tüntettek, és nemzeti zászlókat lengetve követelték az alkotmány betartását. Állásfoglalásuk szerint a függetlenségi népszavazást nem lehet megtartani, mert ahogy mondták: "Katalónia az Spanyolország is". "Egységes Spanyolország, sosem lesz legyőzött" - skandálták egyebek mellett a tüntetők, akik a Plaza Mayorról átvonultak a város főterének számító Puerta del Solra, és követelték a katalán elnök lemondását. Már szombaton délután is ezrek vonultak utcákra szerte Spanyolországban, hogy tiltakozzanak a népszavazás ellen.

16:02

38 ember sérült meg a rendőri intézkedések során

Katalán egészségügyi források szerint 38 ember sérült meg a rendőri intézkedések során. A tájékoztatás szerint hárman súlyos sérülést szenvedtek, kilenc embert kellett kórházba szállítani. A komolyabb összecsapások Barcelona belvárosában történtek, miután a rohamrendőrök kiszorították embereket a Ramon Llull iskola bejárata elől, ahol szavazni akartak az önrendelkezési népszavazáson. Carles Puigdemont katalán elnök közlése szerint a rendőrség gumilövedékekkel lőtt szavazni akaró emberekre Barcelonában. Ezt indokolatlan és igazolhatatlan erőszaknak minősítette. (MTI)

14:28

Xavi szégyenletesnek nevezte azt, ami az utcákon történik

Xavi, az FC Barcelona legendás játékosa szégyenletesnek nevezte azt, ahogy a spanyol hatóságok eljárnak a függetlenségi népszavazás megakadályozása érdekében. 

A katalán csapat vezetősége ezekben a pillanatokban dönt arról, hogy tiltakozásképpen felfüggessze a negyed 6-ra tervezett mérkőzését a Las Palmas ellen.

14:21

Ezeket a felvételeket csak erős idegzetűeknek ajánljuk

Hihetetlen képsorokat találtunk a Twitter közösségi oldalon. A spanyol rohamrendőrök embertelen módszerekkel oszlatták több szavazókörzetben is a tömeget.

 

14:20

Tiltakozó menet indult el a kormányépülettől

Helyi idő szerint délben, pontban harangszókor kivonultak a kormány székházából a katalán kormány tagjai, hogy a spanyol hatóságok túlkapásai ellen tiltakozzanak. Több száz barcelonai csatlakozott a csendes menetükhöz. Jelen volt Ada Colau, Barcelona polgármestere és Carles Puigdemont, Katalónia elnöke is.

Ada Colau, Barcelona polgármestere újságírók gyűrűjében

13:28

Csendes tiltakozásra készül a katalán kormány

Fél óra múlva, helyi idő szerint déli 12-kor kivonul a katalán kormány tiltakozásképpen a spanyol hatóságok vasárnapi erőszakos fellépése miatt.

Egy óra múlva, déli 12kor kivonul a katalán kormány tiltakozásképpen a spanyol hatóságok vasárnapi erőszakja miatt

Posted by Maszol.ro on Monday, October 2, 2017

 

13:23

A szavazókörzetek 73 százalékában lehet voksolni

A szavazókörök 73 százalékában megkezdődött a szavazás a katalán önrendelkezési referendumon - közölte Jordi Turull katalán kormányszóvivő sajtótájékoztatóján Barcelonában vasárnap.

"Kérjük a nemzetközi közösséget, hogy nézze figyelmesen az alapvető jogok megsértését és megerőszakolását, amelyet elszenvedünk Katalóniában. Ez nem Spanyolország belső problémája, hanem az egész Európai Unióé. Európai polgárok vagyunk" - jelentette ki. A politikus követelte, hogy mondjon le Enric Millo, a spanyol kormány katalóniai megbízottja "olyan erőszak miatt, amely a Franco-rezsimre emlékeztet".

"Kénytelenek voltunk megtenni, amit nem akartunk megtenni" - mondta nem sokkal hamarabbi sajtótájékoztatóján Enric Millo. Millo bírálta a katalán rendőröket, amiért nem akadályozták meg az iskolák kinyitását, véleménye szerint a szakmaiságot megelőzte a politika. Rendkívüli felelőtlenségnek nevezte a gyerekek és idősek veszélybe sodrását egy olyan helyzetben, amikor tudni lehetett, hogy a hatóságoknak parancsa van a voksolás megakadályozásra. Kérte az állampolgárok megértését is, mondván, az intézkedés nem a személyek ellen irányul, hanem a választási anyagok begyűjtésére. "A világtörténelemben először fordult elő, hogy 45 perccel a választás előtt változtatják meg a választás feltételeit azzal, hogy eredményt tudjanak felmutatni" - hangsúlyozta Millo.

Carles Puigdemont katalán elnök vasárnap délelőtt szavazott a Girona tartományban fekvő Cornella de Terri településen, néhány kilométerre attól a helyszíntől, a Sant Julia de Ramis nevű településtől, ahol az eredeti tervek szerint leadta volna voksát. Spanyol rohamrendőrök kora délelőtt erő alkalmazásával hatoltak be a Sant Julia de Ramis sportcsarnokában felállított szavazókörbe, és elvitték a szavazólapokat és az -urnákat. 

A katalán kormány 2315 helyszínen, 6249 szavazókörben ígérte a voksolás megrendezését. A választói névjegyzékbe 5,34 millió embert vettek fel, a voksolás lebonyolításában pedig 7235 önkéntes működik közre. 

A spanyol belügyminisztérium korábbi közlése szerint a legtöbb szavazóhelyiséget előre lezárták a hatóságok. Nem hivatalos információk szerint 163 iskolát foglaltak el még pénteken szülők, gyerekek, tanárok azzal a céllal, hogy nyitva tartsák a szavazásig.

13:19

Az infósok harca

A spanyol hatóságok továbbra is nehezítik a szavazást, az alábbi képen látható, hogy azért akadt el épp a voksolás mert a Generalitat már háromszor kicserélt IP-címe ismét támadás áldozata lett. Most várják, hogy a katalán infósok újabb elérési kódot küldjenek.

13:04

Megrázó képeket kaptunk más szavazókörzetekből

Javier, az egyik szavazóbiztos állandó kapcsolatban áll más körzetekbe beosztott kollégáival. Tőlük kapta az alábbi képeket, amelyet azt mutatják, hogy nem mindenhol zajlik erőszakmentesen a voksolás.

12:40

Mit jelent a katalánoknak a népszavazás?

Carla Abif, a katalán kormány, a Generalitat de Catalunya képviselője a Cervantes iskolában. A könnyekig meghatódott nő Maszol tudósítójának mondta el, hogy mit jelent a népszavazás a katalánok számára, akik minden akadályoztatás ellenére tömegével jelentek meg leadni szavazatukat. A végén saját hitvallását is megfogalmazta, a népszavazást a szabadsággal, a demokráciával és a békével asszosziálja. 

 

12:29

Kiábrándultságról ír a spanyol sajtó

Kiábrándultságról és a demokráciát ért hatalmas pusztításról ír a spanyol sajtó hétfőn, értékelve az előző napi katalán függetlenségi népszavazást, amely a rendőrök és a szavazók közötti összecsapásba torkollott.

12:20

Orbán Viktor: ez spanyol belügy

A katalán népszavazás spanyol belügy, ezért Magyarország nem nyilvánít véleményt a témában - válaszolta Orbán Viktor miniszterelnök Nagyváradon a közmédia kérdésére. A magyar miniszterelnök a Partiumi Keresztény Egyetem tanévnyitó és épületavató ünnepségére érkezett Nagyváradra. (MTI)

12:09

Macska-egér játékot játszanak a Generalitat adatbázisával

Minden egyes leadott szavazat felér egy kisebb győzelemmel, ugyanis a Generalitat adatbázisa a spanyol hatóságok támadása alá került. A Cervantes iskolában is közel egy egyedórán keresztül szünetelt a voksolás, ugyanis a szavazóbiztosoknak nem sikerült kapcsolatban lépni az adatbázissal. A Maszol tudósítója a szevezőktől megtudta, hogy a Generalitat adatbázisát több külföldi címen is elhelyezték és amikor egyet blokkolnak a spanyol hatóságok, akkor időbe telik, ameddig a másikat beüzemelik VPN-hálózaton keresztül.

11:52

A Ramon Llul iskolánál megjelentek a rohamrendőrök

Nem mindenhol mentek olyan flottul a dolgok, mint a Cervantes iskolánál, a Barcelona északi részén található Ramon Llul középiskolánál spanyol rohamrendőrök szorították vissza a szavazni érkező polgárokat.

 

11:45

Leállt az internet

Pontosan két személynek sikerült leadnia szavazatát, mielőtt titokzatos módon leállt az internet. A szavazóbiztosok nem tudtak kapcsolatba lépni a Generalitat szerverével, így a szavazást - ideiglenesen - szünetetletni kell.

A Maszol kiküldött tudósítójának romániai mobilnetje egyelőre elkerülte a hatóságok figyelmét, így cikkünk tovább frissül. 

11:38

Kevéssel fél 10 előtt urnába került az első szavazócédula

kevéssel fél 10 előtt urnába került az első szavazócédula a barcelonai Cervantes iskolába. Elsőként az időseket és fogyatékosokat engedték be az épületbe, akik bent hosszú sorokban várakoznak az asztalok előtt, hogy a szavazóbiztosok mobiltelefonon kereszült leellenőrizzék azonosságukat a Generatitat de Catalunya belső hálózatán. 

 

10:44

Minden készen áll, perceken belül elkezdődik a katalán függetlenségi népszavazás

A szavazóbiztosok is megérkeztek a Cervantes iskolába, az asztalokat felállították, a tömeg pedig türelmetlenül várja a 9 órát, hogy megnyíljanak a kapuk és leadhassák voksukat.

 

10:26

Mutatjuk a legfiatalabb "szavazóbiztost"

Ismerje meg Oriolt, a Cervantes iskola legfiatalabb szavazóbiztosát. A 14 hónpos katalán kisfiú édesanyjával érkezett fél 5-kor és mit sem sejtően majszolgatta reggelijét miközben a felnőttek őrült izgalommal roihangáltak körülötte.

10:01

Megérkeztek az urnák

Pár perccel 8 óra előtt óriási üdvrivalgás tört ki a Cervantes iskola előtt összegűlt tömegben: megérkeztek az urnák. A Mossos járőrei az épület előtt karba tett kézzel nézték, ahogy a 19 szavazóurnát és a szavazócédulákat bevitték az épületbe.

 

09:48

Háromszor is elsétált a Mossos

Másfél óra is eltelt már a katalán rendőrség által napokkal ezelőtt megszabott 6 óra ultimátum lejérta óta.

08:48

60 éves osztálytalálkozó?

Nehogy azt higgye valaki, hogy a függetlenségi referendum kizárólag forrófejű fiatalok szórakozása, íme a Cervantes iskola 60 évvel ezelőtti végzősei sem maradtak távol.

08:44

Fél 6-kor bezárták az iskola kapuját

A Cervantes iskola kapuit hajnali fél 6-kor bezárták, hogy így megnehezítsék a 6-ra várt rendőrök bejutását. Tették ezt annak ellenére, hogy tulajdonképpen az épületen kívül is szavazáspárti polgárok várakoztak.

 

08:02

Puigdemont: Katalónia kiharcolta a függetlenséghez való jogát

Katalónia kiharcolta a függetlenséghez való jogát - fogalmazott Carles Puigdemont katalán elnök a szavazás lezárása után adott első nyilatkozatában. Mint mondta, megnyílt az ajtó a függetlenség egyoldalú kikiáltása előtt, szerinte ez a döntés most a katalán parlament kezében van. Hozzátette még, a választások végleges eredményét egy pár nap múlva jelentik be.

06:48

Mintegy 90 százalék a függetlenségre szavazott

Az előzetes eredmények szerint a voksoló katalánok mintegy 90 százaléka szavazott a függetlenségre a spanyol kormány által illegálisnak mondott vasárnapi referendumon – jelentette be Jordi Turull katalán kormányszóvivő hétfőn Barcelonában.

Katalónia 5,34 millió voksolásra jogosult polgárából mintegy 2,26 millióan járultak az urnákhoz, ami 42,3 százalékos részvételt jelent. Közülük mintegy 2,02 millióan voksoltak az autonóm régió függetlenségére, hozzávetőleg 8 százalék nem támogatta a függetlenséget, a többiek érvénytelen vagy üres szavazólapot dobtak az urnába – ismertette. Hozzátette: 15 ezer szavazat számlálása még folyamatban van, a spanyol rendőrség által lefoglalt szavazólapok tartalmát pedig nem ismerhetik.

Érvényességi küszöb nem volt, de a spanyol alkotmánybíróság és a madridi kormány kezdettől törvénytelennek tartotta az egész referendumot. (MTI)

Kapcsolódók

Kimaradt?