Barcelonai gázolás: múzeumba kerülnek az utcán elhelyezett emléktárgyak és üzenetek

Múzeumba kerülnek a két héttel ezelőtti barcelonai terrortámadás áldozatainak emlékére, a La Rambla sétányon elhelyezett tárgyak és üzenetek; a spontán emlékhelyek felszámolását hétfő éjjel kezdte meg a városi önkormányzat.

"Ennek a szolidáris és bátor városnak a kincsei" - írta Ada Colau polgármester Twitter-üzenetében, hangsúlyozva, hogy megőrzik a tárgyakat és vigyáznak rájuk, de az emlékhelyeket meg kell szüntetniük, hogy a város folytathassa az életét.

Gerardo Pisarello, a polgármester első helyettesének tájékoztatása szerint a Barcelonai Történeti Múzeum és a városi levéltár gondozza majd az összegyűjtött tárgyakat.

Mindent dokumentálnak, katalogizálnak és digitalizálnak, hogy ne merüljenek feledésbe. Ezután döntenek arról, hogy milyen formában és mely tárgyak lesznek majd láthatók, például egy kiállításon. Összesen 131 kisebb-nagyobb emlékhelyen gyűlnek a mécsesek, virágok, üzenetek, plüssfigurák, képek a sétányon és annak közelében augusztus 17. óta. A járdán elhelyezett tárgyakat nagy kartondobozokba teszik és úgy szállítják el.

A virágokat sem dobják ki, hanem komposztálják, a mécseseket, gyertyákat pedig egy szociális szervezet kapja, ahol a maradék viaszból új gyertyákat öntenek majd - részletezte Pisarello.

A város önkormányzata nem szünteti meg teljesen a megemlékezés lehetőségét, kijelölt egy helyszínt a sétányon, ahova továbbra is el lehet helyezni a virágokat, mécseseket. Továbbá tervben vagy egy emlékmű felállítása is a jövőben, de még nincs döntés arról, hogy mikor és hol kap majd helyet. Digitalizálják a részvétnyilvánítások könyvét is, amelyet a támadást követően az városháza épületében nyitottak és több mint 18 ezren írták alá.

Az önkormányzat az internetes oldalán virtuálisan is lehetővé tette a részvétnyilvánítást. A felület, amelyre eddig 29 ezer bejegyzés érkezett, még egy hónapig elérhető.

Kapcsolódók

Kimaradt?