A következő években is maradnak a katonák Belgium közterein

Úgy készülnek a belga fegyveres erők, hogy 2020-ig biztosan folytatódni fog a katonai járőrözés az ország közterein - közölte Marc Thys vezérőrnagy a De Standaard című helyi napilapnak adott hétfői interjújában.

A katonai vezető egyebek mellett elmondta, hogy az utóbbi időben az új követelményekhez igazították a kiképzési programokat. "A legnagyobb kihívás továbbra is a katonák körében uralkodó morál" - fogalmazott Marc Thys, hozzátéve, hogy a járőröknek átlagosan hat hónapon keresztül kell az utcákon szolgálatot teljesíteniük, ami szerinte túl sok. Hangsúlyozta: fontos lenne az is, hogy a katonai járőrök a jelenleginél mobilabbak legyenek.

Múlt pénteken késsel katonákra támadt egy feltételezett dzsihadista Brüsszel központjában, mire a biztonsági erők tagjai agyonlőtték. Tavaly márciusban a belga fővárosban két helyszínen is terrortámadást hajtottak végre. A harminckét ember halálát okozó robbantásos merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett. Az országban azóta is hármas, azaz "súlyos" fokozaton tartják a terrorkészültségi szintet, ami azt jelenti, hogy a fenyegetés jelentős.

Belgiumban a 2015. november 13-i párizsi terrortámadások óta állandósult a katonai jelenlét az utcákon.

Kapcsolódók

Kimaradt?