Lemondott Trump magyar származású tanácsadója

Lemondott Gorka Sebestyén, a Fehér Ház egyik tanácsadója pénteken.

A tanácsadó lemondó levelét a The Federalist című jobboldali portál hozta nyilvánosságra, majd a hírt fehér házi tisztségviselők megerősítették több internetes oldalnak is. A The New York Times szerint Gorkát lemondásra kényszerítették.

A Politico című lapnak az elnöki hivatal egyik - neve elhallgatását kérő - tisztségviselője viszont azt állította, hogy "Gorka Sebestyén nem mondott le, de azt megerősíthetem, hogy nem dolgozik többé a Fehér Házban".

A Politico portálja idézett is Gorka lemondó leveléből. "Sajnálatos módon azokat, akik a leginkább megtestesítették és képviselték a 'Tegyük ismét naggyá Amerikát!' politikáját, akaratukon kívül házon belül háttérbe szorították, módszeresen eltávolították, vagy ellehetetlenítették az elmúlt hónapokban" - írta a volt tanácsadó.

Gorka Sebestyén nemzetbiztonsági ügyekben adott tanácsokat Donald Trump elnöknek. Nem kevesen iszlámfóbiásnak tartották, mert azt hirdette, hogy az erőszak alapvető része az iszlám vallásnak, és szerinte ez a Koránból - a muszlimok szent könyvéből - is kiderül. Gorkát politikai és sajtóberkekben megosztó személyiségként könyvelték el. A The New York Times péntek éjjeli tudósításában a többi között arra emlékeztetett, hogy kinevezésekor Gorka úgy nyilatkozott: "visszatértek az alfahímek" a Fehér Házba.

Lemondó levelében a volt tanácsadó kifejtette azt is, hogy nem értett egyet a meghirdetett új afganisztáni stratégiával. "Az a tény, hogy azok, akik megírták és jóváhagyták a beszéd vázlatát és kihagyták belőle a radikális iszlámnak, vagy a radikális iszlám terrorizmusnak még az említését is, azt bizonyítja, hogy az ön elnökjelölti kampányának egyik alapvető eleme tovatűnt" - fogalmazott Gorka Trumpnak cízett levelében.    

Roger Stone, Donald Trump régi tanácsadója és bizalmasa - aki szintén magyar gyökerű - a Politico megkeresésére leszögezte: meglátása szerint a Fehér Házban "egy csoport gyorsan tör előre és megpróbálja a Trump-kormányzatot áttéríteni a Soros György-féle globalizmusra". Stone szerint Gorka egyike volt annak a kevés embernek, aki igazán megértette Trump világképét.

A 46 éves Gorka Sebestyén - aki magyar szülők gyermekeként Nagy-Britanniában született - korábban a Nemzetvédelmi Egyetemen oktatott, és a közvélemény előtt a Breitbart News jobboldali portál kolumnistájaként vált ismertté. Annak a Steve Bannon stratégiai főtanácsadónak volt a munkatársa - és sajtóhírek szerint kinevezését is neki köszönhette -, akit a múlt héten távolítottak el a Fehér Házból.

Kapcsolódók

Kimaradt?