A gyanú szerint Romániában is megvesztegetett tisztségviselőket az izraeli milliárdos

Pénzmosással, korrupcióval és csalással vádolják, és fogva tartják Benny Steinmetz milliárdos üzletembert Izraelben - jelentette a Calcalist, a Jediót Ahronót című újság gazdasági melléklete kedden.

Az izraeli milliárdos ellen a fogva tartásának négynapos meghosszabbításáról hétfőn döntő bíró szerint új, drámai bizonyíték merült fel, amely igazolja, hogy külföldi tisztviselők megvesztegetésében is érintett.

Steinmetzet négy társával együtt azért fogták el, mert a rendőrség gyanúja szerint a világban több helyen, köztük Guineában és Romániában megvesztegették a köztisztviselőket, valamint pénzmosást és csalást folytattak. A vádak szerint Steinmetz harmincmillió dollárnyi kenőpénzt fizetett ki üzleti érdekeinek előreviteléért, amiért cserébe ötmilliárd dolláros hasznot könyvelhetett el.

Steinmetzcel együtt letartóztatták Tal Silberstein politikai és stratégiai tanácsadót, Ehud Barak és Ehud Olmert volt izraeli miniszterelnökök, és mellettük Benjámin Netanjahu kormányfő volt konzultánsát, valamint az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) emiatt hétfőn azonnali hatállyal menesztett tanácsadóját.

A rendőrség fehérgalléros bűnözőkkel foglalkozó osztálya szintén elfogta a Bezeq, Izrael legnagyobb telekommunikációs vállalatának ideiglenes igazgatóját, David Granotot, akit azonban kihallgatása után szabadon engedtek. A másik két kihallgatásra vitt üzletember nevét nem hozták nyilvánosságra, de bejelentették, hogy mind az öt gyanúsított irodáját és otthonát is átkutatták a rendőrök.

A nyomozók szerint Steinmetzék hasonló módszerekkel folytattak megvesztegetést Romániában és Guineában, de más országokban is. Guinea volt elnökének és feleségének például dollármilliókat adtak át a helyi bányászati koncesszió megszerzéséért.

Ezen kívül szisztematikusan és szervezetten pénzmosást folytattak - hamis papírokat és fiktív szerződéseket gyártva - a büntetendő cselekedetek, köztük a kenőpénzek elleplezésére. Steinmetz ellen nyomozás folyik az Egyesült Államokban és lakóhelyén, Svájcban is, mert svájci bankszámlák felhasználását gyanítják az ügyletekhez.

Sorosra mutogat Steinmetz

A milliárdos üzletember a bíróságon "politikai üldöztetéssel" vádolta az izraeli bűnüldözőket, szerinte Soros György magyar származású amerikai üzletember ellene folytatott kampánya és egy meg nem nevezett nő hamis tanúvallomása a felelős letartóztatásáéért.

Soros és Steinmetz már régóta háborút folytat egymással az izraeli üzletember afrikai ügyletei nyomán, de Steinmetz szerint Soros személyes ellenszenve miatt. Soros György azt állítja: az, hogy Guineában leleplezték a megvesztegetést, csak része az Afrikában és Kelet-Európában a korrupció ellen folytatott hadjáratának.

Kapcsolódók

Kimaradt?