Az olasz kormány megkezdi a nem együttműködő embermentők korlátozását

Az olasz hatóságok megkezdik a Földközi-tengeri embermentés új magatartási kódexét elutasító nem kormányzati szervezetek (NGO) szigorú ellenőrzését, egyúttal tevékenységük korlátozását - jelentette kedden a Corriere della Sera című olasz napilap.

Az Olaszországba migránsokat szállító kilenc ngo-ból eddig kettő jelezte, hogy aláírja a római kormány 13 pontos magatartási kódexét. Többségükben nem Olaszországban bejegyzett civil segélyszervezetekről van szó, amelyek kivétel nélkül az olasz partokra szállítják a tengeren mentett migránsokat.

A "rebellis" ngo-kat az olasz belügyminisztérium kizárja a tengeri mentési és befogadási rendszerből. A Corriere információi szerint erről az illetékes hatóságok belügyminisztériumi egyeztetésén született döntés, amelynek értelmében "megnehezítik" a nem olasz ngo-k hajóinak olaszországi jelenlétét. Belügyi források hangsúlyozták, hogy ezt a lépést az emberéletek mentésének akadályozása nélkül fogják végrehajtani.

Az olasz pénzügyőrség megkezdi a mentésben részt vevő segélyszervezetek pénzügyi átvilágítását, az olasz csendőrség és rendőrség pedig az olaszországi kikötőkbe érkező hajóikat ellenőrzi. Szigorúan átvizsgálják a hajók biztonsági felszereltségét, és főleg a legénység szerződéseit. Ellenőrzik azt is, hogy az adott ngo rendelkezik-e úgynevezett mentési engedéllyel, és a mentőhajón szolgálók milyen minőségben végzik a mentési munkát. A tengeri mentést végző csoportok többsége bérelt hajóval dolgozik, így hajóiknak az ellenőrzések miatti néhány napos visszatartása jelentős anyagi pluszterhet jelenthet számukra.

Az olasz belügyminisztérium bejelentette, hogy a magatartási kódexet elutasító ngo-k előtt lezárnak egyes dél-olaszországi kikötőket, ami azt jelenti, hogy a megmentett mingránsokat az afrikai partokhoz közeli Szicília helyett egészen Nápolyig vagy a liguriai Livornóig kell szállítaniuk. A szóban forgó szervezetek egy része éppen erre mondott nemet a magatartási kódex visszautasításakor. Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) arra hivatkozott, hogy az olasz kormány szabályrendszere lelassítja az embermentést.

Az olasz kormány azért dolgozta ki a kódexet, mert a Frontex európai határ- és partvédelmi ügynökség információi, valamint olasz ügyészségi vizsgálatok alapján úgy véli, hogy a segélyszervezetek akarva-akaratlanul az embercsempészek tevékenységét segítik. Az új szabályok értelmében a civil szervezetek hajóinak maguknak kell biztonságos kikötőbe vinniük a kimentett embereket, nem adhatják át őket uniós járőrhajóknak. A magatartási kódex értelmében nem hajózhatnak be Líbia területi vizeire, semmilyen módon, még fényjelekkel sem jelezhetnek a tengeren haladó hajóknak, és folyamatosan nyomon követhetőnek kell lenniük. Ezen kívül az olasz kormány minden egyes ngo-hajóra egy-egy olasz rendőrt vagy katonát kíván helyezni az embercsempészek elleni fellépés érdekében.

A kódexre eddig a máltai székhelyű Moas és a Save the Children mondott igent. Az idén érkezett több mint 95 ezer ember 40 százalékát ngo-mentőhajók szállították az olaszországi partokra. A Libero olasz jobboldali napilap szerint az MSF olaszországi szervezete tavaly több mint 56 millió euró adományból végezte munkáját. A támogatók olasz magánszemélyek és olasz vállalatok voltak. Az MSF az olaszok pénzéből nem tartja be az olasz törvényeket - írta a Libero. Az olaszországi civil szervezetek szövetsége szerint azonban a magatartási kódex nem törvény, így elutasítása sem számít törvénytelenségnek.

Kimaradt?