A Hamász továbbra is terrorszervezetnek számít az EU-ban

Nem kell törölni a Hamász radikális palesztin szervezetet a terrorszervezetek uniós listájáról - mondta ki szerdán az Európai Bíróság.

A luxembourgi székhelyű bíróság ezzel érvénytelenítette az uniós törvényszék 2014-es elsőfokú döntését, amellyel "eljárási okokra" hivatkozva törölték a feketelistáról a Gázai övezetet uraló iszlamista csoportot. A bírói testület akkor úgy vélekedett, hogy a 2001-ben létrehozott jegyzéket kizárólag a médiából leszűrt következtetések alapozták meg, amelyek nem szolgáltatnak elegendő bizonyítékot a vagyonbefagyasztást és beutazási korlátozást tartalmazó szankciók elrendeléséhez.

Szerdai döntésével a bíróság visszaküldte az ügyet felülvizsgálatra az elsőfokú törvényszéknek, amelynek figyelembe kell majd vennie a mostani ítéletet. A Hamász vagyonának befagyasztása a folyamat lezárultáig érvényben marad. Eleanor Sharpston uniós főtanácsnok tavaly szeptemberben úgy vélekedett, hogy törölni kell a Hamászt a feketelistáról, és sokan arra számítottak, hogy a bíróság megerősíti majd ezt az állásfoglalást, az pedig kiélezi az egyébként sem problémamentes viszonyt az Európai Unió és Izrael között.

Az Európai Unió feketelistáján 22 szervezet és 13 személy szerepel, például a Fényes Ösvény perui gerillacsoport, a Fülöp-szigeteki Kommunista Párt és a baszk ETA.

Kapcsolódók

Kimaradt?