Lezárhatják a dél-olaszországi kikötőket a menekültek előtt

Nem mondott le a dél-olaszországi kikötők lezárásáról az olasz kormány, amely arra akarja kényszeríteni a nem kormányzati szervezetek (NGO) mentőhajóit, hogy az észak-olasz kikötőkbe, többek között Triesztbe szállítsák a migránsokat - értesült az olasz sajtó szombaton.

A Corriere della Sera úgy tudja, a római kormány már a következő napokban lezárhatja a dél-olaszországi kikötőket a Földközi-tengeren tevékeny NGO-mentőhajók előtt. Az olasz hatóságok ezzel azt akarják elérni, hogy a migránsokat szállító hajók ne a legközelebbi déli kikötőkben érjenek partot, hanem északabbra, egészen Triesztig, Genováig és Livornóig vigyék az embereket.A római kormány úgy gondolja, hogy ezzel el tudja bátortalanítani az NGO-kat, hiszen ha Szicília helyett Triesztig kell hajózniuk, az további több száz kilométeres tengeri utat jelent számukra. A napilap hozzátette, a római belügyminiszter az idén több mint 200 ezer ember érkezésével számol.

Az olaszországi tartományi elnökök és polgármesterek már jelezték a kormánynak, hogy nem kívánnak több menedékkérőt befogadni. A kormány ellenlépésként épületeket foglalhat le az emberek elhelyezésére. Roberto Dipiazza trieszti polgármester, az Új Jobbközép (NCD) politikusa abszurdnak, az ellenzéki Hajrá Olaszország (FI) jobbközép párt pedig őrültségnek nevezte a kormány terveit. A FI hangsúlyozta, hogy az olaszok „nem bírják tovább elviselni az ellenőrzés nélküli migrációs helyzetet”, ami az országban a kormány miatt kialakult.

Az olasz kormány szombat este bejelentette, hogy az NGO-kkal július 13-ra tervezett találkozót legalább egy héttel elhalasztják, mivel Rómának az NGO-k tevékenységét szabályozó olasz javaslatcsomagot Brüsszellel is egyezetnie kell. Marco Minniti olasz belügyminiszter a jövő héten a líbiai Tripoliban az afrikai ország polgármestereivel egyeztet az embercsempész szervezetekkel szembeni fellépésről.

Paolo Gentiloni olasz kormányfő a G20-csúcsértekezleten úgy nyilatkozott, az EU nem közömbös az olaszországi migrációs helyzet iránt, de „nézeteltérések” vannak Olaszország és a többi tagállam között. „Előrelépéseket teszünk majd az EU-tagállamokkal a megoldásért” - jelentette ki Paolo Gentiloni.

Hozzátette, az Afrikából érkezők többsége gazdasági bevándorló, akiket azonban a klímaváltozás is migrációra kényszerít. Paolo Gentiloni azt mondta, Afrikában nehéz megkülönböztetni a menedékkérőket a gazdasági bevándorlóktól. Egy korábbi felmérés szerint az olaszok 67 százaléka nem akarja, hogy további migránsok érkezzenek Olaszországba, 61 százalék pedig lezárná a kikötőket a migránsokat szállító hajók előtt.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?