Hetven embert vettek őrizetbe egy oslói drograzziában

Mintegy 70 embert vett őrizetbe kedden a norvég rendőrség a fővárosban, Oslóban tartott nagyszabású drogellenes razziában.

A rendőrség szerint a művelet célja egy szerteágazó kapcsolatokkal rendelkező, zsarolással és kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnhálózat felgöngyölítése volt. A bűnbanda Oslo keleti és délkeleti részében tevékenykedett.

„Célunk mindörökre meggyengíteni ezeket a bandákat, és nem engedni nekik, hogy új tagokat toborozzanak” – hangsúlyozta Grete Lien Metlid, a rendőrség különlegesen súlyos bűncselekményekért felelős egységének vezetője.

Ugyanennek a nyomozati eljárásnak a keretében a múlt héten 25 embert vettek őrizetbe. Nagy mennyiségű drogot és több fegyvert is lefoglaltak a hatóságok. A bűnözők iskolák és óvodák területén is rejtettek el kábítószert. A rendőrség szerint félő, hogy a drogok terjesztésére fiatalkorúakat is felhasználtak. Hírügynökségek ezzel kapcsolatosan megjegyzik, hogy Oslo keleti külvárosaiban jelentős számú bevándorló él, mert viszonylag olcsón tudnak lakást bérelni.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?