Észak-Korea erőszakkal vádolja az amerikaiakat

Észak-Korea szerint amerikai tisztviselők erőszakkal vették el az ország egyik küldöttségének diplomáciai postáját a New York-i John F. Kennedy nemzetközi repülőtéren.

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség jelentése szerint diplomatáik egy ENSZ-konferenciáról tartottak hazafelé pénteken, amikor elvették csomagjaikat. Az esetet „törvénytelennek és gyalázatosnak” minősítették. Az amerikai belbiztonsági minisztérium szóvivője megerősítette, hogy a tárca tisztviselői lefoglaltak számos sajtóterméket és csomagot három észak-koreai állampolgártól. Az amerikai külügyminisztérium szerint ez utóbbiak nem voltak az Észak-Korea ENSZ-küldöttségének akkreditált tagjai és nem rendelkeztek diplomáciai mentességgel.

Az AP amerikai hírügynökség beszámolójában megemlítette, a New York-i incidens napokkal azután történt, hogy a múlt héten Észak-Koreából hazaszállították az Egyesült Államokba a 22 éves Otto Warmbiert, éber kómában. Az orvosok megállapították: agyhalott, az agysejtjei nagyon nagy területen elhaltak, és a fiatalembert súlyos idegi károsodás érte. Észak-Korea szerint botulizmust kapott, majd altatót kapott, s amiatt került kómába, de az amerikai orvosok nem találták nyomát a kórnak Warmbier szervezetében. Családja szerint verés és kínzás miatt kerülhetett ilyen állapotba.

Az ohiói Warmbier egyetemi hallgató, aki 2016-ban szervezett út keretében látogatott Észak-Koreába, ahol a szállodában el akart tenni egy propaganda-plakátot. „Államellenes bűncselekmény” vádjával letartóztatták, és 2016 márciusában 15 év kényszermunkára ítélték.

Kapcsolódók

Kimaradt?