Petíció a brit miniszterelnöknek a melegházasság ellen

Petíciót adtak át vasárnap délután a brit Konzervatív Párt aktivistái David Cameron kormányfőnek, tiltakozva az azonos neműek házasságának tervezett engedélyezése ellen.

A törvénymódosításról, amely egyre súlyosabb - a brit sajtó szóhasználata szerint immár gyakorlatilag lázadással felérő - belvillongásokat szít a kormányzó Konzervatív Párton belül, várhatóan kedden szavaz a londoni parlament alsóháza.David-Cameron-Europe-460x288

A The Sunday Telegraph című konzervatív lap értesülései szerint a 303 konzervatív párti alsóházi képviselő közül 180 - vagyis a frakciónak jóval több mint a fele - készül arra, hogy az azonos neműek házasodását engedélyező törvénymódosítás ügyében saját kormánya ellen szavazzon, illetve tartózkodjon a voksoláson. A lap úgy tudja, hogy a „lázadók” között kormánytagok is vannak.

A tervezet elfogadása ennek ellenére bizonyosra vehető, mivel a konzervatívokkal koalícióban kormányzó Liberális Demokraták és az ellenzéki Munkáspárt is támogatja a módosítást.

A párton belüli ellenállás újabb jeleként a Konzervatív Párt tagjaiból és aktivistáiból álló választókerületi pártszervezetek elnökei vasárnap délután  erőteljes hangvételű petíciót nyújtottak át a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban, követelve, hogy a törvénymódosításról szóló végszavazást a kormány halassza el a 2015-ben esedékes következő választások utánig.

A petíció szerint "a házasság intézményének meghatározását átíró döntés" megfelelő konzultáció nélkül született, és így megkérdőjelezhető.

A törvénymódosítás lehetővé tenné, hogy az azonos nemű párok akár polgári, akár egyházi szertartás keretében házasságra lépjenek egymással, ugyanakkor nem kötelezi az egyházakat az azonos neműek összeadására.

A Nagy-Britanniában államegyháznak minősülő anglikán unió - amelynek első számú vezetője a mindenkori brit uralkodó - már tavaly nyáron bejelentette, hogy "nem tud támogatni" olyan törvénymódosítást, amely a házasságnak mint „férfi és nő egybekelésének lényegi, a történelem során intézményesült jellegét változtatná meg”.

Kimaradt?