„Digitális kalifátust” épít az Iszlám Állam?

Az Iszlám Állam terrorszervezettel az interneten is fel kell venni a harcot, mert a dzsihadisták „digitális kalifátus" felépítésén dolgoznak - hangsúlyozta a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) elnöke hétfőn Berlinben a hivatal 14. éves konferenciáját megnyitó beszédében.

Hans-Georg Maassen A nyugati demokráciák válaszai az iszlamista terrorizmus fenyegetésére című tanácskozáson kiemelte, hogy az IÁ az interneten végzett agitáció és a számos különböző „merénylet-forgatókönyv és elkövetői típus együttélése" révén tartós veszélyt jelent.

A német hatóságoknál nyilvántartott potenciális iszlamista terroristák száma elérte a 670-et, a szélsőséges iszlamizmus leginkább elterjedt irányzatát, a szalafizmust pedig már 10 ezren követik az országban - mondta.

Tavaly öt iszlamista terrorcselekmény történt német földön, és a hatóságok legkevesebb hét merényletet megakadályoztak - tette hozzá.

Kimaradt?