Börtönre ítélték egy szatirikus folyóirat két vezetőjét Törökországban

Egy török bíróság 22 és fél év börtönbüntetésre ítélte hétfőn a Nokta című török szatirikus folyóirat két vezetőjét, amiért a vád szerint "a kormány elleni fegyveres felkelésre buzdítottak" - jelentette a Dogan török hírügynökség.

A bíróság egyúttal letartóztatásra irányuló elfogatóparancsot  rendelt el Cevheri Güven és Murat Capan ellen. Az érintettek a hírmagazin 2015. november 2-án megjelent számának borítójára azt a feliratot tűzték, hogy "a török polgárháború kezdete". Egy nappal korábban, november 1-én előrehozott parlamenti választásokat tartottak Törökországban, miután június 7-én a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) nem jutott abszolút többséghez a törvényhozásban és a hónapokig húzódó koalíciós tárgyalások végül sikertelenül zárultak.

Güven és Capan vádiratában szerepelt a Nokta egy másfél hónappal korábbi száma is. A folyóirat 2015. szeptember 14-i címlapra a készítők különböző fényképekből olyan felvételt szerkesztettek össze, amelyen Recep Tayyip Erdogan török elnök épp önmagát fotózza, miközben török zászlóval letakart katonai koporsó halad el a háttérben. A montázs azt az érzést keltette, hogy Erdogan élvezettel jár katonai temetésekre - írta a Dogan.

A török biztonsági erők és a kurd kisebbség függetlenségéért 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) között két és fél év fegyverszünet után 2015 júliusában újultak ki a harcok Délkelet-Törökországban. A konfliktusban 33 év alatt közel 50 ezer ember vesztette életét.

Az 1982-ben indult Noktát a 2016. júliusi puccskísérletet követően bezárták. Törökországban a 10 hónapja érvényben lévő rendkívüli állapot keretében eddig több mint 100 újságírót tartóztattak le és hasonló mértékben zártak be sajtóorgánumokat is.

Kapcsolódók

Kimaradt?