• 2017. október 22., vasárnap
    Elõd
  • 10°
    Kolozsvár
    • Csíkszereda
    • 10°
      Székelyudvarhely
    • Gyergyószentmiklós
    • 10°
      Székelykeresztúr
    • 11°
      Kovászna
    • Kézdivásárhely
    • Barót
    • Sepsiszentgyörgy
    • 10°
      Arad
    • 12°
      Gyulafehérvár
    • 10°
      Nagyvárad
    • Beszterce
    • Déva
    • 10°
      Nagybánya
    • 10°
      Marosvásárhely
    • 10°
      Zilah
    • 10°
      Szatmár
    • 12°
      Nagyszeben
    • 10°
      Temesvár
    • Brassó
    • 11°
      Bukarest
  • 1 EUR = 4.5975 LEI
    • 1 USD = 3.8945 LEI
    • 1 GBP = 5.1203 LEI
    • 100 HUF = 1.4922 LEI

Ismerjük meg a Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalom aktivistáit, akiktől a Musai-Muszáj is sokat tanult


-A A+



A Maszol tudósítója saját szemével győződhetett meg arról, hogy nyelvhasználati kérdésekben sok tekintetben hasonló cipőben járnak az erdélyiek és a felvidékiek. A témát Kovács Balázzsal, a Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalom (KDSZ) egyik munkatársával jártuk körül.   

Hasonlóképpen Romániához, a szlovák hatóságok nem, vagy csak nagyon nehezen adják be derekukat a magyar közösség kérésére, ezért a civil szervezetek, bátor aktivisták feladatuknak érezték, hogy megzavarják az állóvizet. A legprofibbak ebben a Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalom (KDSZ) aktivistái voltak, akik 2011-es megjelenésükkel „helyzetet teremtettek”, akcióikra Pozsonyban, Budapesten, de még Kolozsváron is felkapták az emberek a fejüket. A fiatalok évekig névtelenségbe burkolózva matricázták végig a dél-szlovákiai településeket, helységnévtáblákat, vasúti táblákat kétnyelvűsítettek. Az anonimitásból tavaly egy olyan akció végén léptek ki, amikor a szlovák rendőrség igazoltatta több tagjukat.

Kovács Balázzsal, a KDSZ munkatársával a Pozsonyi Magyar Szakkollégiumban ültünk le beszélgetni. Érdeklődésünkre, hogy milyen tisztséggel nevezhetjük meg, azt a választ kaptuk, hogy a mozgalom bázisdemokratikus alapon működik, tehát mindenki „tag”.

Kérlek, mutasd be egy pár mondatban az erdélyi olvasóknak a Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalmat. Mikor, hol, milyen célokkal alakult?

A KDSZ alapjai 2011-ig nyúlnak vissza, amikor több, fiatalokból álló csoportosulás elkezdett a nyelvhasználati téren aktivizálódni. Az egyik ilyen első kezdeményezés a matricázás volt, amikor számon kérő matricákat helyeztünk el azokon a közintézményeken, ahol hiányoztak a magyar feliratok. Volt ezekből bőven. Egy másik csoportosulás felmérte a magyar nyelvhasználat állapotát a közszférában, részletesen dokumentálták a helyzetet. Ebben a kezdeti időszakban, a Radicsova-kormány alatt voltak kényes ügyek a helységnévtáblák körül, mert továbbra sem lehetett kihelyezni a magyar helységnévtáblát azokon a településeken, amelyek valamilyen szlovák nemzetébresztő vagy szlovák nemzeti nagyságról kapták a nevüket. Sztálingrádhoz hasonlóan személyről kapták a nevüket, ezek mind a második világháború utáni reszlovakizációnak voltak az eredményei, azoknak a személyeknek egyébként semmi közük nincs az adott településhez. Így lett például Párkányból Stúrovo vagy Stúrváros (Ludovít Stúr a 19. századi szlovák nemzeti ébredés egyik központi alakja volt – szerk. megj.). A KDSZ ezeken a településeken gerillaakciók keretében helyezett ki helységnévtáblákat.

Ami a tagságunkat illeti, a KDSZ keltető fészke a különböző ifjúsági mozgalmak, elsősorban a Diákhálózat volt, ami egy fiatal, magyar, értelmiségi, egyetemista ernyőszervezet. Gyakorlatilag, aki aktív tagja a KDSZ-nek, annak döntő többsége ebből a közegből került ki.

A KDSZ elsősorban abban különbözik az eddigi érdekérvényesítő módszerektől, hogy azt a logikát próbálja megvalósítani, hogy ne reaktívak legyünk, ne csak akkor lépjünk fel, amikor valamilyen veszteség éri a közösséget, amikor offenzívában van a szlovák nemzetállam a maga teljes súlyával, hanem mi magunk vessünk fel témákat, nyissunk új frontokat, agendákat, és legyünk kezdeményezőek, proaktívak.

Miért volt szükség a KDSZ-re? Miért nem tagozódtatok be valamelyik politikai szervezet, párt ernyője alá, váltatok annak az ifjúsági szervezetévé?

Alapvetően tudni kell, hogy a 2008 utáni szlovákiai magyar politika bipolárissá vált, két oszlopúvá. Nyilván ez számos összeveszéssel járt, meg általános közéleti apátiát váltott ki, ami egyébként tovább súlyosbodott.

Egyrészt van feszültség a politika és a civilszféra között, de talán a döntő okot én inkább abban tudnám látni, hogy a nyelvhasználat egy pártok feletti ügy, közösségi magyar ügy, és ez olyan embereket is cselekvésre sarkall, akik nem feltétlenül pártos keretek között képzelik el magukat. A másik dolog, amiért fontos volt a civil alapozás, hogy a nyilvánosság számára hitelesebb így, nem vádolhatnak minket azzal, hogy csak azért csináljuk, mert politikai tőkét akarunk kovácsolni ebből. Ez egy eléggé fontos szempont volt, meg akkor valóban nem voltak ilyen megfontolások, hogy kirakunk néhány táblát és indulunk a választásokon, és milyen jó lesz. Ami pedig a pártokat illeti, ott is látszanak különböző diszfunkcionális zavarok, ami miatt a pártpolitika a vonzerejét is elvesztette, de ezt szerintem erdélyinek nem kell bemutatni.

Miért a névválasztás? Miért Dél-Szlovákia és nem Felvidék? Nem akartátok fölöslegesen irritálni a szlovákokat?

Ha megfigyeled a kommunikációnkat, akkor láthatod, hogy mi ezt a kettőt szinonimaként használjuk. Nem volt mögötte olyan megfontolás, hogy ez a píszíbb, és hogy ne provokáljunk vele senkit, tényleg egyenértékű fogalmaknak tartom a kettőt. Nagyon nem értünk egyet azokkal a véleményekkel, amelyek azt mondák, hogy csak az egyik a fogalmat kell használni, és a kettő kizárja egymást, és ebből ilyen ideológiai vitát folytatnak. Ezekbe az ideológiai vitákba nem megyünk bele. Annak, hogy a magyar nyelvhasználatnak mekkora a tere a Felvidéken, egyáltalán nem azon fog múlni, hogy most egy szervezet, ami ezért kiáll, konkrétan milyen névvel illeti magát.

A mozgalom mögött kik állnak? Kik az alapítók, a „nagy bölcsek, a tagok?

Ez egy mozgalom, nem hierarchikusan megszervezett a tagság. Nyilván van egy keménymag, akik a kezdetektől ott vannak. Mindenki 35 év alatti, a KDSZ gyakorlatilag bázisdemokratikus alapon működik, van egy levelezőlistánk, ott zajlik a folyamatos kommunikáció. Harminc-negyven ember van benne. Teljesen ad-hoc alapon működik, nem hierarchizált szervezet, nincs szóvivője, nincs vezetője, nincs elnöke, nincsenek alelnökei. Van egy tagsága, és amióta nem vagyunk anonimek – ez 2016-os fejlemény –, ha valaki nyilatkozik a szervezet nevében, akkor az illető tagként van aposztrofálva.

Mit tesztek akkor, ha jelentkezik nálatok egy fiatal, hogy „tetszik a munkátok, szeretném én is kitenni a falumban a magyar helységnévtáblát”? Hogyan toboroztok tagokat?

Ez informális csatornákon működik, azokat, akiket be szoktunk szervezni projektekbe, általában már ismerjük. Az egyik ilyen gyűjtőhelye a felvidéki fiataloknak a Gombaszögi Nyári Tábor, ahol ezek a fontos kapcsolatok kiépülhetnek.

Nyilván vannak olyanok, akik felajánlják a segítségüket, nekik matricákat küldünk postai úton. Vagy vannak olyanok, akik anyagilag járulnak hozzá a projektek sikerességéhez, Pay Pal-on keresztül is lehet támogatni a KDSZ-t.

Egy normál év mennyibe kerül, mekkora a mozgalom költségvetése?

Változó. Idén például még semmilyen nagyobb szabású projektet nem vittünk véghez. Az idei tevékenységünk nagyjából abból állt, hogy a közlekedési minisztériummal levelezünk a vasúti kétnyelvűség kapcsán. Nyilván, hogy egy-egy nagyobb akciónak anyagköltségei vannak, ezekhez természetesen megfelelő intézményi háttér kell, a táblákat profik állítják elő, olyan cégek, amelyek ezzel foglalkoznak. Így például az ekeli vasútállomás felújításakor, ahol építőanyagot, szerszámokat kellett beszerezni.

Személy szerint évek óta figyelem a munkátokat, ezért pár évvel ezelőtt, amikor nálunk Erdélyben megjelentek a Musai-Muszáj és az Igen, tessék! mozgalmak, akkor számomra a hasonlóság szembeötlő volt. Volt, van kapcsolat a két mozgalom között? Fordultak hozzátok tanácsért?

Talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy igyekszünk a tudást, amit megszereztünk átadni másnak. Az első kapcsolatfelvétel diákszervezeti szinten történt, és ennek keretében én is néhány hónapot töltöttem Kolozsváron 2014-ben.

Ekkoriban jelent meg a város határában az első, gerillaakció keretében kitett háromnyelvű helységnévtábla. Volt közöd hozzá?

Igen.

Értem. Milyennek látszik a Felvidékről most az erdélyiek munkája?

Mind az Igen, tessék!, mind a Musai-Muszáj magas fokú professzionalitásról tesz bizonyságot nap, mint nap. Elképesztő energiákat ölnek bele a munkájukba, és ami nagyon fontos, hogy szakmailag is alátámasztott a tevékenységük. Látszik, hogy van mögötte egyfajta jogászi látásmód, ami elengedhetetlenül fontos, hogy amikor a hatóságokkal szemben érvelsz, akkor az megalapozott legyen, és kellő jogi alapja legyen annak, amit te mondasz és ne csak a levegőbe beszélj.

A másik, ami szerintem az Igen, tessék!-nek a hatalmas előnye, hogy képes volt struktúrát kialakítani maga köré. Van egy iroda, ahol alkalmazottak dolgoznak, ahova az önkéntesek bejárhatnak, és a munkájuk piaci alapon is működőképes. Tehát nem arról van szó, hogy valamilyen külső forrásokból felduzzasztott akármi lenne, ami ún. társadalmi missziót valósít meg. Azt valósít meg, de képesek voltak ezt piaci alapokra helyezni, ami szerintem példátlanul jó és mintaszerű dolog.  

Térjünk vissza rátok. Gondolom, hogy a munkátokat nem nézik jó szemmel a szlovák hatóságok. Érzitek a „megkülönböztetett figyelmüket”?

Évekkel ezelőtt volt egy projektünk Kelet-Szlovákiában, amelyben a hiányzó helységnévtáblákra hívtuk fel a figyelmet. Az egyik tagunk nem a megfelelő helyen parkolt és ennek apropóján behívták a rendőrségre, ahol arról kezdték el faggatni, hogy mi köze van a táblák kihelyezéséhez, és hogy kiket ismer a mozgalomból. Egy idő után komikussá vált a dolog, mert a tagunkat elkísérte a rendőrségi kihallgatásra egy jogász-munkatársunk, aki a jegyzőkönyv felvétele után elkérte azt és a rendőrök által hibásan írt szlovák szöveget elkezdte kijavítani. Piros tollal. Aztán arra is figyelmeztette a rendőröket, hogy ha szándékukban áll még benntartani a munkatársunkat, akkor kezdhetik melegíteni a vacsorát, mert a törvényben elő van írva, hogy ha valakit beviszel kihallgatásra, és eltelik egy bizonyos idő, akkor vacsorát kell neki adni. A rendőrök életükben először hallottak erről, és akkor elengedték. Nem volt az ügynek következménye, de próbáltak minket felmérni, tapogatóztak.   

Mikorra tehető a lelepleződés dátuma?

Kifejezetten nem vágyik arra az ember, hogy a rendőrséggel meggyűljön a baja, mert ennek komoly anyagi következményei vannak, amit senki sem vállalna szívesen. 2016-ban, közvetlenül a választások előtt Dunaszerdahelyen egy közlekedési táblát helyeztünk ki, amikor a rendőrök tetten értek minket a helyszínen.

Érdekes módon nem abba kötöttek bele, hogy illegálisan állítottunk fel egy – jogi értelmezés szerint megtévesztő – közlekedési táblát, hanem abba, hogy túlságosan közel álltunk meg az autókkal az út széléhez. Közlekedési bírságot szabtak ki ránk, amit abból az 50 euróból fizettünk ki, amit percekkel korábban kaptunk egy családtól, amely megállt mellettünk. Az apuka megörült nekünk, hogy mi vagyunk azok, akik állítják ezeket a táblákat, kinyitotta a pénztárcáját és a kezembe nyomott 50 eurót.

A rendőrségnek mi szóltunk, hogy állítottuk ezt a táblát, és kérdeztük, nincs ezzel probléma? Ott a helyszínen és később se mondtak semmit. Azt gyanítom, hogy a választások előtt nem voltak érdekeltek abban, hogy a magyar választókat mobilizálják.

Mi változott azt követően, hogy kiléptetek az anonimitásból?

Gyakorlatilag a taktika az nem változott. Az anonimitás több okból sem volt tartható. Egyrészt egyre szélesebb körben lett nyilvánvaló, hogy kik csinálják ezt, és egyfajta ilyen kétarcúság volt a dolog, a sajtónak gyakorlatilag az összes képviselője már tudta, és ez maliciózus megjegyzésekre adott okot, hogy játsszák itt az anonimet, miközben nem is azok. Másfelől, 2016-ban négy tagunk indult a választásokon a Magyar Közösség Pártjának (MKP) színeiben, egy külön formációt alkotva. Ezt lehetővé teszi az úgynevezett preferenciaszavazatos választási rendszer. Ebben a helyzetben azt mérlegeltük, hogy ne hamis ígéretekkel, hanem olyannal kampányoljunk, amit letettünk az asztalra. Nincs ebben a politikai megmérettetésben semmiféle szégyellnivaló, sőt büszkék vagyunk tagjainkra, akik egyébként szépen is szerepeltek.

Ha már a magyar pártokkal ápolt viszonyra terelődött a szó… Kikérik a KDSZ véleményét kétnyelvűségi kérdésekben?

A véleménykikérés talán túlzás…. De a viccet félretéve, van, illetve lennie kell egy egészséges feszültségnek a pártok és a civilszféra között leginkább abból kifolyólag, hogy a pártokat folyamatosan szembesíteni kell ígéreteikkel és kihívások elé kell őket állítani. Tipikus példája ennek a vasúti kétnyelvűség ügye, ami ugye Romániában már 25 éve megoldott kérdés, legalábbis, ami az állomásneveknek kihelyezését illeti. Nálunk ez is hiányzott. És meg vagyok győződve arról, hogy soha nem került volna a szlovákiai magyar érdekérvényesítés középpontjába ez a kérdés, ha a civil szféra – nemcsak a KDSZ – nem karolja fel az ügyet és egyfajta szinergiaként nem érzik a pártok, hogy foglalkozni kell a kérdéssel.

2017. április 21-én magyar nyelvű vasúti helységnévtáblákat lepleztek le Dunaszerdahely és Révkomárom vasútállomásain. A szlovák kormány döntése értelmében további 52 felvidéki, zömében magyarok lakta település vasútállomását kétnyelvűsítik a következő időszakban. A szlovák vasúti helységnévtáblák magyar nyelvű megfelelőinek kihelyezéséről egy miniszteri rendelettel idén februárban hozott döntést a szlovák szaktárca. A döntés alapján 55 szlovákiai település vasútállomására helyeznek ki magyar - illetve egy esetben ruszin - nyelvű helységnévtáblát a szlovák mellé. A mostani táblakihelyezés az első látható eredménye annak az évek óta tartó küzdelemnek, amelyet különböző felvidéki magyar szervezetek folytatnak a közlekedési kétnyelvűség megvalósítása érdekében Szlovákiában. Érsek Árpád, a szlovák kormány közlekedésügyi minisztere a dunaszerdahelyi vasútállomáson tartott ünnepélyes táblaleleplezésen rámutatott: a magyar nyelvű táblák kihelyezése annak köszönhető, hogy az ezzel kapcsolatos tervek a kormányprogram részévé váltak. Hozzátette: reményeik szerint a kétnyelvűsítés folyamata folytatódni fog.

Akkor most elégedettek vagytok azzal, hogy 54 vasútállomásra kikerül a magyar helységnévtábla is?

Foglalkozni ugyan foglalkoznak a kérdéssel, de nem mindegy hogy hogyan. Szembetűnő a kormányban levő Most-Híd megfelelő szakmai felkészültségnek a hiánya. Például a második Fico-kormány alatt kétszer terjesztettek be a törvénymódosítást a vasúti kétnyelvűség érdekében: mind a kétszer nagyon rossz volt a törvény, mert nem kötelező jelleggel írta volna elő a kétnyelvű táblák kihelyezését, hanem lehetőséget biztosított volna rá. Márpedig ti is tudjátok a Kolozsvár magyar helységnévtáblája körüli cirkuszból, hogy ami lehetőség, az gyakorlatilag az is marad.

Áttörés most azért tudott történni, mert a harmadik Fico-kormányban magyar személy került a közlekedési tárca élére és bár a törvényi keret azóta sem változott, és egy meglehetősen veszélyes precedenssel a miniszter rendeletet adott ki arra, hogy márpedig kiteszik ezeket a táblákat. Ez a Híd kampányígérete volt és bekerült a kampányprogramba is.

Nem verte ki a biztosítékot a döntés a szlovák nacionalista körökben? Akik ugye most ott ülnek a hídasok mellett a kormányban.

Az a kompromisszum született közöttük, hogy a Most-Híd nem kommunikálja hangosan és látványosan a táblák kihelyezését, mert a Smer és a Szlovák Nemzeti Párt törzsválasztóit ez eléggé irritálja. Egyébként ennek ellenére az SNS-es kötődésű hírportálokon azzal riogatták az olvasókat, hogy visszajönnek a Horthy-idők, és a Horthy-korszakbeli elnevezések kerülnek ki újra a szlovák állomásokra. Szóval, volt egy fajta nacionalista retorika. De ahova ki akarok lyukadni: a törvény azt tartalmazza, hogy a vasútállomásokra lehet kihelyezni magyar nyelvű táblákat, viszont nem rendelkezik a vasúti megállókról. A kettő között az a különbség, hogy az állomás egy nagyobb fajta egység, ahol több sín van egymás mellett, és képesek a vonatok sínt váltani. A megállók esetében egy kisebb egységről beszélünk, ezeket nem tartalmazza a törvény. További problémát okozott, hogy nincs központi minisztériumi lista arról, hogy melyek az állomások és melyek a megállók. Mi összeírtuk, hogy melyek az érintett állomások, ahová ki lehetne tenni a táblát jelen keretek között, de ők nem tudják megerősíteni, hogy ezek valóban állomások-e vagy sem. Van erre egy belső norma, hogy mi az állomás, a vasúti normarendszerben, de nincs definitív lista, vagy nem találják, vagy nem akarják megtalálni. Mindenesetre látszik, hogy próbálják szűkíteni, hogy minél kevesebb helyre kelljen kitenni. A közlekedésügyi miniszter büszkén nyilatkozik arról, hogy 54 magyar állomásnevet lehet most kitenni, miközben jóval többet lehetne, de nem voltak képesek A-tól Z-ig végigvinni. Mi ezt a munkát elvégeztük, el is küldtük több mint egy hónapja, választ nem kaptunk rá. 

Uniós szinten próbáltok-e a támogatókat szerezni?

A vasúti kétnyelvűség ügyében a állásfoglalást kértünk az Európai Bizottságtól, napirendre vették a Petíciós Bizottságban. Tartottunk is erről egy prezentációt Brüsszelben, ez egy jó eszköz lett volna arra, hogy a nyomást növeljük a szlovák hatóságokra, de az uniós döntési procedúra annyira lassú, hogy időközben a dolog meghaladta önmagát, mert most már látszik, hogy állami szinten elindult valami. A vasúti kétnyelvűséget az utóbbi idők nagy áttörésének tartom, azzal együtt is, hogy vannak különböző fogyatékosságai, de ezeket meg kell próbálni egyszerűen kiküszöbölni, mert hogyha csinálunk valamit, akkor csináljuk meg rendesen.  

A kétnyelvű feliratok terén komoly tapasztalattal rendelkeztek, de dolgoztok-e például azon, hogy a magyar nyelvet a közhivatalokban is használni lehessen?

Szlovákiában adhatsz be kérvényt magyarul, nyilván egyfajta jogtudatosság is kell ehhez. De ezek csak a helyi jellegű ügyekre vonatkoznak, mert amikor magasabb szinten zajlik az ügyintézés, például megyei szinten, akkor már nem lehet. A megyei központok mind északon vannak, ott a magyar nyelvi küszöb nem érvényes, ott nem éri el a magyarság számaránya a 20 százalékot. Szintén nem működik közvetlenül az állammal szembeni magyar ügyintézés. Hosszú távon az lenne a megoldás, ha a magyar nyelv egyenrangú státust nyerne, és hivatalos nyelv lenne ott, ahol a magyarok számottevő arányban élnek.

A felvidéki magyarlakta települések mondhatni csak egy köpésnyire vannak Magyarországtól, amely könnyű menekülési útvonalat biztosít a szlovák nyelvvel küszködők számára.

Magyarország valóban perverzül közel van, és ez veszélyes, még azzal együtt is, hogy gazdaságilag rosszabb helyzetben van Szlovákiánál. Sokaknak problémájuk van a szlovák nyelvtudással, mert – hasonlóan Romániához – olyan módszerrel tanítják a magyar iskolákban, amivel nem tudják elsajátítani. S ha nincsenek meg ezek a nyelvi készségek, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a munkaerőpiacon érvényesülni tudjanak, akkor az nagy hátrányt jelent, és nyilván az is abba az irányba vezeti  őket, hogy Magyarországon próbáljanak szerencsét.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X


popup