Századvég: stabilan vezet a Fidesz-KDNP

Továbbra is változatlanok az erőviszonyok a politikai erőtérben: stabilan vezet a Fidesz-KDNP, az ellenzéki tömörülések támogatottsága pedig stagnált az elmúlt időszakban - olvasható a Századvég Alapítvány legfrissebb közvélemény-kutatásában, amelynek eredményeit kedden közölték az MTI-vel.

Az eredmények szerint a kormányzó pártok előnye továbbra is jelentős, a teljes népesség körében a választópolgárok 33 százaléka szavazna a Fidesz-KDNP-re egy most vasárnap tartandó voksoláson. 

A második helyen továbbra is a szocialista párt és a Jobbik áll fej fej mellett, előbbi 11, utóbbi 10 százalékkal. A teljes népesség körében a Demokratikus Koalíció (DK) támogatottsága 5 százalék, az LMP-é 4 százalék, míg az Együtt továbbra is 1 százalékon áll. Más pártokra a válaszadók 5 százaléka voksolna, míg a bizonytalanok aránya enyhén csökkent 31 százalékra.

A kutatást végzők szerint a biztos szavazó pártválasztók preferenciáira is a stabilitás jellemző: a Fidesz-KDNP támogatottsága ebben a közegben is szilárd, 48 százalék voksolna a pártszövetségre. 

Az MSZP és a Jobbik a biztos szavazó pártválasztók 19-19 százalékát tudhatja maga mellett. A DK-t a biztos szavazó pártválasztók 5 százaléka választaná, az LMP-t 4 százalékuk. Az Együtt ebben a közegben is 1 százalékon áll, más pártokra pedig a biztos szavazó pártválasztók 4 százaléka szavazna - tették hozzá.

A kutatás március 29. és április 4. között készült, ezer véletlenszerűen kiválasztott felnőtt telefonos megkérdezésével. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?