Fillon tábora kampányt indít az interneten a favorit Emmanuel Macron ellen

Három héttel a francia elnökválasztás első fordulója előtt, a legnagyobb ellenzéki párt, a jobbközép Köztársaságiak kampányt indítanak a közösségi oldalakon a favoritnak számító, függetlenként induló Emmanuel Macron volt szocialista gazdasági miniszter ellen - értesült pénteken a Le Parisien.

A fővárosi napilap szerint  a Köztársaságiak a hétvégén egy külön akciót indítanak a közösségi oldalakon, képekkel és olyan kulcsszavakkal, amelyek egyrészt a 39 éves politikus tapasztalatlanságára, hívják fel a figyelmet, másrészt azt sugallják, hogy Macron valójában Francois Hollande leköszönő államfő politikai örököse, és ha megválasztják, akkor a jelenlegi népszerűtlen kormánypolitika folytatója lesz.

Emmanuel Macron két évig Francois Hollande államfő legfőbb gazdasági tanácsadója, majd 2014 októbere és 2016 augusztusa között gazdasági miniszter volt.
    A támadást egyébként csütörtökön maga a párt elnökjelöltje, Francois Fillon indította meg, amikor egy rádióinterjúban ironikusan felcserélte a riválisa és a köztársasági elnök keresztneveit. "Nevezhetjük Emmanuel Hollande-nak vagy Francois Macronnak, ahogy jobban tetszik" - mondta a konzervatív jelölt az RTL rádióban.
    Amikor szerdán Manuel Valls volt szocialista miniszterelnök (2014-2016) kijelentette, hogy Emmanuel Macront - egykori kormányának gazdasági miniszterét -, és nem a szocialisták megválasztott jelöltjét, Benoit Hamont támogatja majd az elnökválasztáson, Francois Fillon úgy reagált, hogy "Francois Hollande teljes stábja már Emmanuel Macron körül van, azaz Emmanuel Macron maga Francois Hollande".
    A Le Parisien úgy értesült, hogy Fillon kampánystábja az április 23-i első fordulóig számos kezdeményezést tervez ebben a szellemben. A radikális jobboldali Nemzeti Front jelöltje, Marine Le Pen ellen is terveztek egy hasonló kampányt, de azt csak a két forduló között kívánja a jobboldal elindítani.
    A jobboldal novemberi jelöltállító előválasztásán közel 5 milliós részvétel mellett elsöprő győzelmet aratott, és a januárban még favoritnak számító Fillon a családtagjai nem tisztázott parlamenti alkalmazása miatt január végén indított ügyészi vizsgálat nyomán a harmadik helyre csúszott vissza a felméréseken, amelyek élén Emmanuel Macron és Marine Le Pen áll.
    Fillon azt állítja, hogy összeesküvés áldozata, a baloldal akarja mindenáron megakadályozni a jobboldal győzelmét. Egy, a héten megjelent könyvre hivatkozva az elnökjelölt azt mondta, hogy Francois Hollande államfő a saját politikai céljaira használja fel a rendőrséget és az igazságszolgáltatást, és az ellene indított eljárásról az Elysée-palota szivárogtatja ki a részleteket a sajtóba. Később azt is hozzátette, hogy valószínűleg lehallgatják a telefonját. Az államfő, az igazságügyi minisztérium és a kötet szerzői is cáfolták a szerintük "hazug állításokat".
    Hírmagyarázók szerint a jobboldal Hollande-on keresztül is már Macront próbálta támadni.
    A legfrissebb felmérések szerint a 17-20 százalékkal harmadik helyen álló Fillonnak jelenleg nincs esélye bejutni az elnökválasztás második fordulójába, de miután a bizonytalanok aránya több mint negyven százalék, matematikailag nem lehetetlen, hogy behozza a hátrányát a következő három hétben. A jelenlegi állás szerint Macron és Le Pen mérkőzhet meg egymással a második fordulóban, s a független jelölt kerülhet majd ki győztesként a megmérettetésből.

Kapcsolódók

Kimaradt?