Lenácizták Sebastian Gorkát, Donald Trump magyar tanácsadóját

Csütörtökön az amerikai Forward írt arról, hogy Sebastian Gorka, avagy magyarosan Gorka Sebestyén, Donald Trump amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója a náci szervezetnek tartott magyar Vitézi Rend tagja.

Gorkát korábban is támadták azért, mert például Donald Trump beiktatási ünnepségén a Vitézi Rend jelvényét viselte.Trump tanácsadója akkor azt nyilatkozta, hogy ezzel tragikus sorsú apjára emlékezik. A helyzet komolyságát jelzi, hogy Navracsics Tibornak kellett a védelmére sietnie, aki szerint Gorka egész életében fasiszták és antiszemiták ellen harcolt, így a támadás különösen aljas. A Forwardnak azonban most a Történelmi Vitézi Rend két vezetője is megerősítette, hogy maga Sebastian Gorka is felesküdött és felavatott vitéz, ami mindenképpen más megvilágításba helyezi a történetet.

Pintér Kornél a rend „területi törzskapitánya” azt mondta az amerikai portál budapesti tudósítójának, hogy „nehéz a mai világban olyan jól nevelt emberekkel találkozni, mint Sebastian és az apja, Pali”. Gorka hivatalos tagságára vonatkozó kérdésre pedig azt válaszolta: „Persze, hogy felesküdött. Sopronban találkoztam vele. Az apja mutatta be.” Gorka vitézsége mellett szól az is, hogy többször használta a nevében a vitéz rövidítést, vagyis Sebastian L. v. Gorka néven prezentálta magát.

Magyarországon a vitézi rendek nem sok vizet zavarnak, de nem is számítanak vállalhatatlannak. Az Egyesült Államok azonban kissé máshogy tekint ezekre a szervezetekre. Az amerikai külügyminisztérium listáján például a mai napig szerepel a Vitézi Rend, mint olyan szervezet, amely együttműködött a nácikkal. Márpedig az ilyen szervezetek tagjaitól megtagadható a vízum. Vagyis ha Gorka a vízuma, majd később az állampolgársága igénylésekor nem számolt be róla, hogy valamelyik vitézi rend tagja, akkor azzal bűncselekményt követhetett el – mondta a Forwardnak egy korábbi bíró, aki kormányzati tisztviselőként ilyen esetekkel foglalkozott. A Forward ugyan erősen sugalmazza, de egyelőre nem világos, hogy a szigorú tiltások és a náci kollaboráció vádja a Vitézi Rend mai tagjaira is vonatkozik, vagy csak az 1945 előttiekre.

Gorka nem válaszolt a Forwardnak többszöri megkeresésre sem. Később a Tabletmag szóra bírta a tanácsadót, aki mindent tagad. Azt mondja, nem esküdött fel semmilyen vitézi rendnek, és azt a bizonyos "v."-t is csak az apja iránti tiszteletből illesztette a nevébe.

Mit lehet tudni Gorka Sebestyénről?

Gorka Sebestyén az angliai Ealingben született 1970-ben ’56-os emigránsok gyermekeként. Apja, Gorka Pál – amint arról Gorka maga számolt be részletesen 2016-ban megjelent könyve, a Defeating Jihad: The Winnable War (A dzsihád legyőzése - A megnyerhető háború) című könyvének előszavában – 1948-tól Magyarországon, az egyetemet frissen elvégzett fiatalként, a brit hírszerzésnek dolgozott, amíg 1950-ben tíz évre el nem ítélték.

Gorka a londoni egyetem filozófiai és teológiai karán szerzett diplomát. Egyetemista korában saját állítása szerint a brit hadsereg terrorelhárító részlegének tartalékos tagja volt, de hírszerzéssel nem foglalkozott.

Gorka 1992 végén, 22 évesen érkezett Magyarországra és azonnal bekerült főelőadóként az Antall-kormány Honvédelmi Minisztériumába. Később a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiához tartozó Stratégiai Védelmi Kutató Intézetben volt tudományos segédmunkatárs. Ezután a Budapesti Corvinus Egyetemen védte meg PhD disszertációját a terrorizmus témakörében. Számos róla szóló újságcikk szerint a Fidesz szakértője is volt biztonságpolitikai kérdésekben, de ennek nincs hivatalos nyoma.  2002-ben a Medgyessy Péter miniszterelnök állambiztonsági múltját vizsgáló bizottság meghívta szakértőnek, de az ehhez kötelező C-típusú nemzetbiztonsági vizsgálaton nem felelt meg. Gorka egykori munkatársai szerint ekkoriban is kiváló brit és amerikai kapcsolatai voltak, valószínűleg hírszerzőkkel is, ami befolyásolhatta a döntést.

2003-ban már erőteljesen bírálta a Fidesz Amerika-ellenességét. 2006-ban Piliscsabán független jelöltként indult a polgármesteri székért, de nem sikerült összefognia a Fidesszel és így alulmaradt a szocialista jelölttel szemben. A Fidesz 2006-os választási veresége után a hvg.hu-ra írt cikkében élesen bírálta Orbán Viktor politikáját a párton belüli demokrácia hiánya, Amerika-ellenessége és oroszbarátsága miatt, és távozásra szólította fel. Gorka Új Demokratikus Koalíció néven pártot is alapított, azonban a kezdeményezés érdeklődés hiányában hamarosan elhalt.

2008-ban Gorka Magyarországon megismert amerikai feleségével az Egyesült Államokba távozott, ahol közösen indították el a Knowledge Group elnevezésű „think-tank”-et. Gorka emellett tanított a washingtoni National Defense Universityn és részt vett a hadseregen és a titkosszolgálatokon belüli képzési tevékenységben. Nemzetbiztonsági szerkesztőként, rovatvezetőként bekapcsolódott a Breitbart szélsőjobboldali internetes újság munkájába. A portál az „alternatív jobboldal” szócsövéből az elnökválasztási kampány idején Trump egyik vezető orgánumává alakult át. Gorka nem csak itt, hanem az amerikai média más intézményeiben, tv-csatornákon is aktívan részt vett a kampányban Trump oldalán. Ennek során is bírálta az Orbán-kormány politikáját „a NATO és Moszkva közötti lavírozás” miatt. Gorka az új elnök beiktatásának napján bocskai viseletben, vitézi kitűzővel nyilatkozott az amerikai jobboldali Fox News tv-csatornának.

2017 január végén Donald Trump amerikai elnök a helyettes tanácsadójává (Deputy Assistant) nevezte ki.

 

Kimaradt?