Szigorítaná az Európai Parlament a „konfliktus ásványok” kötelező ellenőrzését

Nagy többséggel megszavazta csütörtökön az Európai Parlament a Winkler-jelentést, amely a konfliktusos övezetekből származó ásványok behozatalát szabályozó rendelettervezethez készült. Ennek célja, hogy felszámolja a kapcsolatot a bányászat és ásványkereskedelem, valamint a fegyveres konfliktusok finanszírozása között.

A rendelet az ón, tantál, volfrám és ezek ércei, valamint az arany – a szaknyelvben 3TG-nek (azaz the 3T's and gold) is nevezett ásványok behozatalára, kereskedelmére vonatkozik.Winkler Gyula jelentéstevő rámutatott, hogy az új rendeletnek megfelelően a 3TG ásványok importőreinek kötelezően ellenőrizniük kell a behozott áru származását, a cél az, hogy a beszerzési láncból kikerüljenek az illegálisan kitermelt ásványok és ne lehessen a 3TG kereskedelemből fegyveres csoportokat, emberi jogokat sértő tevékenységeket finanszírozni. „A válságövezetekben, fegyveres konfliktusok között élő közösségek, emberek érdekeit kell néznünk, úgy véljük, az új európai szabályozásnak jó hatása lesz ezekre a térségekre” – fogalmazott az EP-képviselő.

A rendeletben előírt kötelező ellenőrzési rendszer kidolgozásánál figyelembe vették az európai ipar képviselőinek és a beszerzési lánc felelős résztvevőinek javaslatait. Winkler Gyula szerint az alapot a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) útmutatásai jelentették, amelyeknek célja az európai vállalatok segítése, hogy azok betartsák az emberi jogokat és elkerüljék a fegyveres konfliktusok direkt vagy indirekt finanszírozását.

„Nagyon fontos, hogy bátorítsuk azokat a vállalatok, amelyeknek a termékei ónt, tantált, volfrámot vagy aranyat tartalmaznak, hogy kövessék figyelemmel az ásványok beszerzési forrását. Kötelező módon ellenőrzik a 3TG importőröknél az európai piacra behozott ásványok vagy ércek származását, hogy ne lehessen abból fegyveres konfliktusokat finanszírozni” – magyarázta a képviselő.

Az ónt, tantált, volfrámot és aranyat Európában elsősorban az autóiparban, elektronikai termékekben, űrtechnológiában, csomagolóiparban, építőiparban, világítástechnikában és ékszerek készítéséhez használják. „Kiegyensúlyozott rendeletet szerettünk volna, olyan rendeletet, amely segíti a fegyveres konfliktusokban élő közösséget, de az európai ipar számára is fenntartható. Úgy vélem, sikerült ezt elérni. Figyelemmel követjük a rendelet végrehajtását az európai vállalatoknál, az Európai Bizottság jelentései alapján. Az Európai Parlament lehetőséget adott arra, hogy bizonyos időközönként lehessen kiegészíteni, módosítani a rendeletet, annak megfelelően, hogy milyen hatása lesz” – mutatott rá a jelentéstevő.

A Winkler-jelentést 558 mellette, 17 ellene és 45 tartózkodó szavazattal fogadta el az Európai Parlament.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?