Legkevesebb 652 gyermek halt meg tavaly Szíriában

Legkevesebb 652 gyermek, az előző évinél 20 százalékkal több halt meg Szíriában a harci cselekmények miatt 2016-ban, amely ezzel az ország felnövekvő nemzedékének legrosszabb éve lett - közölte az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF.

Jelentésében a szervezet megállapítja, hogy a háború dúlta közel-keleti országban tavaly nem lanyhultak az iskolák, kórházak, játszóterek, parkok és otthonok elleni támadások, minthogy a szíriai kormány és fegyveres ellenzéke, valamint a két oldal szövetségesei egyaránt érzéketlenül semmibe veszik a háborús jogot.

Az UNICEF adatai szerint legalább 255 gyermek halt meg az elmúlt évben iskolákban vagy iskolák közelében, és 1,7 millió diák került ki az iskoláztatásból. A szíriai iskolák harmada használhatatlan, egy részük azért, mert fegyveres csoportok foglalták el épületeiket.

A legsérülékenyebb csoportot az a 2,8 millió gyermek alkotja, akik nehezen elérhető térségekben élnek. Egytizedük ostromlott településeken lakik, amelyek szinte teljesen el vannak zárva a humanitárius segélyektől. Mindezen felül 2,3 millió szíriai gyermek menekültként tengődik a Közel-Kelet más országaiban.

A világszervezet Nemzetközi Gyermek Gyorssegélyalapja két nappal a polgárháborúvá fajult szíriai népfelkelés kirobbanásának hatodik évfordulója előtt tette közzé jelentését.

Az UNICEF ez alkalomból felidézi, hogy már a damaszkuszi rezsim tiltakozókkal szembeni megtorlásának első áldozatai között is voltak gyermekek. 2011. március 15-én a dél-szíriai Deraa lakói tüntetésükön azt követelték, hogy a hatóságok bocsássák szabadon azokat a tizenéves diákokat, akiket azért vettek őrizetbe, mert kormányellenes jelszavakat mázoltak fel iskolájuk falára. A fogságban megkínozták őket.

A dokumentum arra is rámutat, hogy a gyermekvédelmi mechanizmusok és az egészségügyi ellátás rohamos leépülése gyermekmunkába, idő előtti házasságba és hadviselésbe kényszeríti a gyerekeket.

A Save the Children elnevezésű nemzetközi segélyszervezet jelentése épp a múlt héten számolt be arról, hogy a polgárháborús Szíriában számtalan gyerek tapasztalja meg a már-már elviselhetetlen mértékű, „toxikus” stresszt, amelyre sokan önpusztítással reagálnak, míg mások drog- és alkoholfüggőkké válnak, vagy maguk is fegyvert fognak.

A gyermekkatonák bevetése terjedőben van Szíriában – állapítja meg az UNICEF, hozzátéve, hogy adatai szerint a különböző szíriai fegyveres csoportok tavaly legalább 851 gyermeket állítottak fegyverbe, több mint kétszer annyit, mint a megelőző évben.

Kapcsolódók

Kimaradt?