Szorul a hurok az Iszlám Állam körül Moszulban

Előrenyomultak az iraki kormányerők Moszul nyugati részén - tájékoztat az EuroNews. 

Irak második legnagyobb városának a keleti felét már szinte teljesen felszabadították az Iszlám Állam uralma alól, most nyugatról szorítják az ostromgyűrűt. Az iraki hadsereget az amerikai vezetésű koalíció légiereje is segíti. 

Közben a terrorszervezet öngyilkos merényletekkel próbál az iraki katonák ellen harcolni. Sok civil rekedt a harcvonalban, őket élő pajzsnak is használják. 

A Moszul elleni hadművelet már lassan fél éve tart, korábban a város mellett fekvő és a környék vízellátását szabályozó hatalmas gátat már elfoglalta a hadsereg, de a városi a gerilla harcban egyelőre nem bírnak a terroristákkal. Moszul felszabadítása lélektanilag is fontos, mert ezután egész Irakból száműzhető lenne az Iszlám Állam.

Kapcsolódók

Kimaradt?