Egy diák is segíthette társait kimenekíteni az égő magyar buszból

Egy diák önfeláldozása segíthetett másoknak a menekülésben a magyarországi busz veronai balesete után – írják az olasz lapok.

Az ANSA olasz hírügynökség említést tesz az egyik halálos áldozatról, akinek a holtteste mellett találtak egy vészkalapácsot. A közúti rendőrök szerint vélhetően az egyik diákról van szó, aki megpróbálta kitörni az ablakot és úgy kijutni a járműből, de belehalt a korábbi ütközéstől elszenvedett sérülésekbe.

A Corriere della Sera olasz lap által megszólaltatott rendőr szerint az áldozat segíthetett társainak a menekülésben. Korábbi hírek szerint egy testnevelés tanár is segített a menekülésben vissza-visszatérve a buszba, ő a hátán szerzett sérüléseket.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?