Így következett be a magyar diákokat szállító busz tragédiája

Egy autópályahíd-pillérnek ütközött, majd kigyulladt az a magyar diákokat szállító autóbusz, amelynek roncsai közül tizenhat súlyosan megégett holttestet emeltek ki a tűzoltók szombat hajnalban Olaszországban.

A magyarországi portálok beszámolói szerint a Veronánál történt baleset körülményeiről annyit tudni, hogy éjfél körül a sofőr elvesztette az uralmat a jármű fölött, nekicsapódott a szalagkorlátnak, majd nekiütközött egy autópályahíd-pillérnek. Ezt követően nagyon hamar tűz ütött ki a busz belterében, sűrű fullasztó füst lepte el a járművet. Emiatt nem tudták elhagyni a buszt időben a halálos áldozatok.

Az Index által idézett olasz médiajelentések szerint a busz kerekeivel lehetett valamiféle probléma, egy kamionos állítólag már 30 kilométerrel a baleset előtt észrevette, hogy valami nincs rendben. Az olasz híroldalak szerint az áldozatok között van egy kisgyerek is.

Az olasz rendőrség parancsnoka, Geralomo Lacquaniti elmondta, hogy a 16 halálos áldozat mindegyike azok közül került ki, akik nem tudták időben elhagyni az ütközés után kigyulladt járművet. Rendőrségi források szerint az égő buszból a hátsó ablakokon keresztül tudtak többen kimenekülni.

A források említést tettek arról, hogy egy testnevelő segített menekülni sokaknak, vissza-visszatérve a buszba, ő a hátán szerzett sérüléseket. Ugyancsak beszámoltak arról, hogy egy szlovén busz sofőrje úgy látta, hogy a busz kerekével valami nincs rendben és erre próbálta felhívni a sofőr figyelmét, de sikertelenül.

Ez volt az utóbbi 17 év legsúlyosabb, külföldön történt magyar buszbalesete. Legutóbb 1999-ben történt hasonlóan súlyos magyar buszbaleset, akkor szintén januárban, az ausztriai Deutschlandsberg közelében egy kőszegi középiskola diákjait szállító turistabuszt járt szerencsétlenül, 28 ember halálát okozva.

Kapcsolódók

Kimaradt?