Erős földrengések rázták meg Róma térségét

Először egy 5,3-es erősségű földmozgás volt Olaszország középső részén, Lazio tartományban, Rómától mintegy 110 km-re, majd a közmédia tudósítója elmondása szerint egy órán belül még két földmozgás követte az elsőt.

Sajtóértesülések szerint utóbbiak szerint 5,4-es erősségűek voltak. Az olasz fővárosban egy metróvonalat evakuáltak, és mintegy 20 percre elnémultak a vezetékes telefonok. A helyi idő szerint 10 óra 25 perckor bekövetkezett első rengés epicentruma Rómától 111 kilométerre északkeltre, Amatrice település közelében volt tíz kilométeres mélységben volt. A földmozgást a szomszédos Abruzzo és Marche régióban is érezték. Áldozatokról, károkról egyelőre nem érkezett jelentés.

Az olasz fővárosban kisebb pánikhangulat uralkodott el, az emberek az utcára rohantak, az iskolákban félbeszakadt a tanítás. Egy metróvonalat evakuáltak, hogy átvizsgálják a szerkezetét. Mintegy 20 percen át némák voltak a telefonok. A földmozgást Nápolytól Firenzéig lehetett érezni – írja a hirado.hu

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?