A brit és az amerikai hírszerzés is tudott a Trump-dossziéról

Pénteki brit sajtóértesülések szerint a brit kormány tudtával és engedélyével adta át az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) a jövő héten hivatalba lépő új amerikai elnökről, Donald Trumpról összegyűjtött állítólagos kompromittáló adatokat a brit külső hírszerzés (MI6) egyik volt tisztje.

A brit médiában e héten megjelent értesülések szerint a 35 oldalas jelentést, amely Trump oroszországi kapcsolatait, illetve a róla állítólag Oroszország birtokában lévő kompromittáló titkosszolgálati anyagokat részletezi, Christopher Steele, az MI6 egykori alkalmazottja készítette.

A The Daily Telegraph című tekintélyes konzervatív brit napilap pénteki kiadása „magas beosztású” amerikai illetékeseket idézve azt írta, hogy Steele-lel az FBI vette fel a kapcsolatot még tavaly júliusban, azzal a kérdéssel, hogy „beszélhetnének-e” az általa Trumpról összegyűjtött anyagról. A brit lap név nélkül idézett amerikai forrásai szerint Steele brit kormányilletékesektől kért engedélyt arra, hogy tárgyalhasson az FBI embereivel, és az engedélyt meg is kapta. Ezután Steele Európában találkozott egy FBI-ügynökkel, akivel az „dossziéban foglaltak hátteréről értekezett”.

A BBC ugyancsak pénteki értesülése szerint Steele-t a 2018-as labdarúgó-világbajnokság rendezési jogának elnyerésére benyújtott angol pályázat intézőbizottsága is alkalmazta adatgyűjtésre a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségről (FIFA), illetve a többi pályázó országról. A BBC szerint nem ismert, hogy a volt MI6-ügynök tevékenysége vezetett-e a FIFA korrupciógyanús ügyeinek feltárására indított vizsgálathoz, de a brit közszolgálati médiatársaság forrásai szerint Steele az ebben az ügyben összegyűjtött adatait is eljuttatta az FBI-nak. A 2018-as vb rendezési jogát Oroszország nyerte.

Az 52 éves Steele az 1990-es években Moszkvában dolgozott az MI6 hírszerzőjeként. Később kilépett a brit titkosszolgálat kötelékéből, és társalapítóként létrehozta az Orbis Business Intelligence Ltd. nevű, magát üzleti hírszerzési vállalkozásként meghatározó, több más egykori brit hírszerzőtiszt irányította magáncéget. Neve a héten került nyilvánosságra a Trump-dosszié összeállítójaként. Steele a brit sajtó egybehangzó értesülései szerint kilétének ismertté válása előtt néhány órával „menekülésszerűen távozott” a dél-angliai Surrey megyében lévő otthonából, és azóta is ismeretlen helyen tartózkodik mivel fél attól, hogy megtorlás érheti őt és családját.

Dolgozott a Litvinyenko-gyilkosság felderítésén is

A The Daily Telegraph pénteki értesülése szerint az MI6 részéről annak idején Steele dolgozott a Litvinyenko-gyilkosság hátterének felderítésén is.

Alekszandr Litvinyenko, az orosz állambiztonsági szolgálat (FSZB) egykori alezredese 2000-ben emigrált Londonba, és élesen szembefordult az orosz vezetéssel. A volt FSZB-ügynököt 2006 novemberében, a szervezetébe juttatott hatalmas adag polónium 210-essel ölték meg. A súlyosan mérgező, sugárzó anyagot a Scotland Yard vizsgálata szerint Litvinyenko teájába csempészték bele a londoni Millennium Hotel bárjában, ahol a volt FSZB-tiszt két egykori ügynöktársával találkozott.

London kérte a gyilkossággal gyanúsított orosz ügynökök kiadatását, ám ezt Moszkva megtagadta. Ezt diplomaták kölcsönös kiutasítása követte, és a két ország kapcsolatai azóta is mélyponton vannak.

Kapcsolódók

Kimaradt?