• 2017. október 21., szombat
    Orsolya
  • Kolozsvár
    • Csíkszereda
    • Székelyudvarhely
    • Gyergyószentmiklós
    • Székelykeresztúr
    • Kovászna
    • Kézdivásárhely
    • Barót
    • Sepsiszentgyörgy
    • Arad
    • Gyulafehérvár
    • 10°
      Nagyvárad
    • Beszterce
    • Déva
    • Nagybánya
    • Marosvásárhely
    • Zilah
    • Szatmár
    • Nagyszeben
    • 11°
      Temesvár
    • Brassó
    • 12°
      Bukarest
  • 1 EUR = 4.5975 LEI
    • 1 USD = 3.8945 LEI
    • 1 GBP = 5.1203 LEI
    • 100 HUF = 1.4922 LEI

Húsz évet utaztunk vissza az időben: a Moldovai Köztársaságban jártunk


-A A+



Besszarábia Románia! – olvasható országszerte a falakra festett felirat. A valóság ennél rosszabb, Besszarábia, pontosabban ennek Moldovai Köztársaságként ismert nagyobbik fele olyan, mint Románia volt ezelőtt 15-20 évvel. Az önnön identitását és a világban való helyét kereső volt szovjet tagköztársaságban jártunk. 

Legalább egy évtizede nem bámult a képembe olyan kitartóan és vizslató tekintettel határőr, mint december elején, a sculeni-i határátkelőhelyen, amely a Iași-ból Chișinăuig vezető műúton található. A határőr elektronikusan is leellenőrizze útiokmányainkat. A határ moldovai oldalán megismétlődő eljárás alaposságát és ebből fakadóan időtartamát messzemenően eltúlzottnak találtam, lévén, hogy a Moldovai Köztársaság nem migrációs célország, ám jobbnak láttam, ha a véleményemet nem osztom meg a határ és a törvény buzgó őreivel.

Amint mikrobuszunk kigördült a határállomásról, olyan érzésem támadt, mintha tovább távolodnánk a jelentől, a múlt egyre távolabbi rétegeiből köszönnének vissza képek, hangulatok: a viharvert aszfalt a ’90-es évek romániai útviszonyait idézte, a hazai viszonyokhoz képest pedig kifejezetten gyér forgalomban egyre gyakrabban tűntek fel a szovjet ipar négykerekű őskövületei, a ’70-es, ’80-as években gyártott Zsigulik és Ladák, a Zil, Maz és Kamaz teherautók. Erdős dombok lábainál elnyúló, lepukkant falvak során át vezetett a kátyúból-kátyúba hajtó, viharos tengeren navigáló hajóként hánykolódó járművünk útja. Egy-két évtized múlva talán vagyonokat lehet majd keresni Moldovában modern tetőfedő anyagok forgalmazásával, gondoltam, látván, hogy a házak legalább 80 százalékán cserép helyett egészségre ártalmas, ráadásul kinézetre ronda hullámpala van.   

Mintegy három órába tellett, míg leküzdöttük a határt a fővárostól elválasztó 122 kilómétert, s befutottunk a végállomást jelentő chișinăui nagypiacra. A taxik szintén a ‘90-es évek legelejének Romániáját idézték, egyetlen rozsdaette járművön sem tudtam felfedezni a tarifát, ezért aztán jobbnak láttam, ha gyalogszerrel, kérdezősködve próbálok eljutni a szállásomra.

Valutaváltóból van a legtöbb

A Moldovai Köztársaság Európa egyik legszegényebb országa, az egy főre eső bruttó hazai termék kevesebb mint negyede a romániainak. A szegénység az ország messze legfejlettebb településének számító Chișinăuban is szemmel látható.

Míg Kiev, Szófia vagy Belgrád központjában az emberek ugyanolyan jólöltözöttek, mint Kolozsváron, Temesváron, vagy egy magyar vidéki nagyvárosban, a kirakatokban ugyanazok a világmárkák csábítják a vásárlókat, s ott vibrál a levegőben a viszonylagos jólét és bőség energiája, addig a moldáv fővárosban minden kissé kopott, avítt, szegényes.

A város főutcájának számító, Ștefan cel Mare și Sfânt sugárúton valutaváltóból van a legtöbb, egy ékszerüzlet és egy drága női fehérneműbolt között szocreál stílusú tálcatologató vendéglő szerénykedik. A járműpark nagyon vegyes, sok a matuzsálemi korú, ütött-kopott autó, de nem ritkák a vadonatúj, felsőkategóriás kocsik sem, bizonyítékaként annak, hogy Moldova is kitermelte a maga újgazdag rétegét. Bár szegények a moldvaiak, annyira azért nem, hogy okostelefonra ne tellene, a fiatalok nagyjából ugyanolyan arányban görgetik megbabonázott tekintettel buszon, sörözőben a Facebookot, mint idehaza.

Az oroszok mentek is, maradtak is

A hivatalos statisztikák szerint Chișinău lakosságának körülbelül háromnegyede moldáviai, s a legutóbbi népszámlálás alkalmával nagyjából ugyanilyen arányt tettek ki a román nyelv moldáv dialektusát anyanyelvként beszélők. Az utcát járva azonban az volt a benyomásom, hogy szinte ugyanannyi szláv szót hallok, mint románt, s meglepő volt az is, hogy az emberek többsége – fiatalok és középkorúak vegyesen –, mennyire töri a románt.

„Az oroszok elmentek huszonőt éve, de a mentalitásuk itt maradt” – mondja két beszélgetőtársam, egy multinacionális vállalat középvezetői, amikor arról kérdezem őket, mi az oka annak, hogy bár a román etnikumúak elsöprő többségben vannak az országban, mégis nagyon alacsony az anyaországgal való egyesülést óhajtók aránya. Ez megmutatkozott az őszi elnökválasztáson is, melyen az oroszbarát, a Nyugathoz való közeledést ellenző Igor Dodon sima győzelmet aratott.

Nehezen fér a fejembe, hogy mitől annyira népszerű a Prut és a Dnyeszter között Putyin illeberális demokráciája, amely odahaza sem képes jólétet teremteni – gondolom, a többévtizedes agymosás az alapvető magyarázat. Arról, hogy az orosz propagandagépezet jelenleg is olajozottan működik, ékesen tanúskodik az újságos bódék kínálata, melyben több a szláv nyelvű kiadvány, mint a román. Egyébként ismerőseim azon kijelentése, hogy az oroszok huszonöt éve elmentek, nem teljesen igaz, az ország Dnyeszteren túli területe ugyanis orosz megszállás alatt áll.

Hazafiság jó pénzért

“A Romániával való egyesülést szorgalmazó hangadók között sok a megélhetési unionista” – mondja Mihai, egy újságíró kolléga, aki Bukarestből települt át Chișinăuba. Lófarokba fogott őszülő hajával, kackiásan pödrött bajszával nyugodtan alakíthatna honfoglaló magyart egy Árpádról szóló kosztümös filmben. Elmondása szerint az elmúlt két évtizedben a román állam elég sok pénzt pumpált Moldovába, az egyesülés gyengécske lángját szítandó, nem sok eredménnyel. Véleménye szerint stratégiai hibát követnek el az uniót vehemensen szorgalmazók, a heves retorika ugyanis riasztó a bizonytalan nemzeti öntudatú, magát inkább moldovainak, mintsem románnak valló többség számára.

Moldova kis ország, feleakkora sincs, mint Erdély, így hát nem csoda, hogy nem dúskálnak nemzeti hősökben. A nemzeti pantheon központi figurája Ștefan cel Mare, akit akkora kultusz övezi, mint nálunk Kossuthot, Rákóczit és Szent Istvánt együttvéve. Lépten nyomon a középkori vajda szobraiba botlik a látogató, s a moldáv bankjegyek mindegyik címletén is az ő képe díszeleg.

A mi zsebünknek olcsó ország, az élelmiszerek 15-20 százalékkal kevesebbe kerülnek, mint idehaza, egy kolozsvári lakás árából pedig kettőt lehet venni Chișinăuban. Az éttermi áraik, ha kevéssel is, de alacsonyabbak, mint Kolozsváron, ami nem kis dolog, lévén szó fővárosról. A pizzasütéshez egész jól értenek, Chișinău nevű sörüknek pedig vigyázzállásban szalutálhat a Ciuc, az Ursus vagy a Timișoreana.  

Város a föld alatt

Idegenforgalmi látnivalókban nem bővelkedik az ország, a Mileștii Mici pincészetet azonban érdemes felkeresni, természetesen főleg a borbarátoknak. A főváros közelében található borkombinát két, Guiness Book-hitelesítette világrekorddal dicsekedhet: a leghosszabb pincerendszerrel és a legnagyobb borkollekcióval. Előbbi 200 km hosszú, s mészkőkitermelés eredményeként jött létre, bor tárolására csak az 50-es évek óta használják. A második világháború utáni időszakban Chișinăuban emelt épületeknek állítólag több mint fele az onnan kitermelt mészkőből készült.

A borkollekció hasonlóképpen impozáns, másfél millió, a világ legkülönbözőbb pontjairól származó palackból áll, tokaji aszúk is vannak a gyűjteményben. Bárkinek, aki azzal áltatja magát, hogy Erdélyben létezik nemzetközi szinten is vállaható borturizmus, csak ajánlani tudom Mileștii Mici-t.

A pincészet háromnyelvű idegenvezetést biztosít a turistáknak, van minőségi élőzenés borkóstoló, a muzsikusok beszélnek angolul, s ha megtudják, hogy az ember magyar, elhúzzák a nótáját, pontosabban az Az a szépet. Nem élek-halok a magyar nótákért, de ötszáz kilométerrel keletre az ezeréves határtól kellemesen megleptek vele.  

“Nu vreau szojuz cu Uniunea Europeană” – jelenti ki határozottan, román-orosz keveréknyelven a taxi kommunikatív ukrán sofőrje, miközben a pincelátogatás után Chișinăuba tartunk. Ahogy elnézem Moldovát és a világpolitika alakulását, az elkövetkező negyedszázadban nem is kell ettől tartania.     

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X


popup