Oroszország megfenyegette az Amerika által támogatott szír ellenzéki erőket

"Törvényes célponttá" válhatnak Aleppóban az Egyesült Államok által támogatott, mérsékeltnek mondott szíriai ellenzéki erők, ha nem különülnek el az an-Nuszra Front terrorszervezet (újabb nevén: a Dzsabhat Fatah as-Sam) fegyvereseitől - figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a ciprusi hivatali partnerével, Joannisz Kaszulidesszel közösen megtartott hétfői moszkvai sajtótájékoztatóján.

"Az, hogy mindenki arról kezdett el beszélni, hogy a Nuszra támadja a szíriai kormányerők állásait, arról tanúskodik, hogy minden olyan méreteket öltött (Aleppóban), hogy már nem lehet szemet hunyni a kilengések fölött" - hangoztatta az orosz diplomácia vezetője, aki konkrétumok említése nélkül azt állította, hogy már a nyugati médiában is elismerik az an-Nuszra Front vezető szerepét.

Kétségbe vonta azokat az amerikai állításokat, amelyek szerint Aleppónak a szíriai kormányerők által körülzárt keleti negyedeiben, ahonnan a Damaszkusz-ellenes erők kitörni próbálnak, az an-Núszra Front mellékszereplő lenne.

"Nuszra két-háromszáz fegyverese nem tudna ilyen hatást előidézni és ilyen mennyiségű támadást végrehajtani. Ez újból arról győz meg bennünket, hogy a többi csoportosulás közvetlen társulásban áll velük" - mondta Lavrov. "Ismét felhívjuk partnereinket, akiknek befolyásuk van az ellenzékre, hogy (annak erői) haladéktalanul váljanak le a Nuszráról, azért hogy a terroristák elleni harcra összpontosítsunk. Ha ezt nem teszik meg, akkor az ENSZ határozataival összhangban legális célponttá válnak" - hangsúlyozta.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az orosz és a szíriai légierő immár csaknem két hete nem bombázza Aleppót. Véleményes szerint ennyi időnek elegendőnek kellett lennie ahhoz, hogy a mérsékeltnek mondott ellenzéki erők elkülönüljenek az an-Nuszra fronttól.

"Ha az elkülönülés nem történik meg, akkor korrigálnunk kell az álláspontunkat. Korábban azt mondtuk, hogy az Egyesült Államok vagy nem képes vagy nem tudja leválasztani az ellenzéket. Most azt lehet majd mondani, hogy nem akarja. Bízunk benne, hogy az önfenntartási ösztön felülkerekedik, mert a terroristákkal összejátszani mindig veszélyes. Az amerikaiak ezt jobban tudják, mint bárki más" - tette hozzá.

Lavrov kijelentette, hogy a hmejmími és a tartuszi orosz bázisok elegendőek a szíriai terrorelhárítási műveletek végrehajtásához. Mint mondta, a Joannisz Kaszulidesszel folytatott tárgyalásain nem szerepelt témaként, hogy Oroszország támaszpontokat hozzon létre Cipruson. Ezt Kaszulidesz is megerősítette.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?