Hollande: Putyinhoz fordult pénznyomdáért a görög miniszterelnök

Elnököknek nem szabadna hasonló dolgokról beszélniük című könyvében François Hollande francia elnök súlyos információt osztott meg a görög és az orosz elnökök közti titkos egyezkedésről.

Hollande szerint Vlagyimir Putyin még tavaly nyáron mesélte el neki, hogy a görög gazdasági válság csúcsán Alekszisz Tsziprasz miniszterelnök különleges kéréssel kereste meg.

Putyin telefonon mondta el Hollande-nak, hogy Görögország vezetője az ország saját korábbi pénznemét, a drachmát szerette volna nyomtatásba állítani, legalábbis erre utal, hogy az ehhez szükséges felszerelésről érdeklődött nála. "Azért akarom ezt elmondani neked, mert ezt nem szeretnénk, ha bekövetkezne" – mondta Putyin Görögország eurózónából való kilépésére utalva.

Hollande a könyvében arról is ír, valójában miért osztotta meg vele ezt az információt Putyin: talán nem akarta, hogy felelőssége legyen a grexitben, de talán csak veszélyesnek találta a kilépést. A könyv szerint az IMF és Németország szerette volna kint látni a görögöket.

A görög hatóságok cáfolják a leírtakat: állításuk szerint a minsizterelnök akkoriban valóban tárgyalt Putyinnal, de nem erről a témáról.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?